Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Haller az A döntőbe vágyik

Bár az evezős világbajnokság csak a jövő vasárnap kezdődik, a Démász-Szegedi VE sportolója, Haller Ákos az időeltolódás és az átállás miatt már pénteken a japán Gifuba utazik.

Haller Ákosra kemény kétezer méterek várnak Gifuban Fotó: Karnok Csaba
Csend és nyugalom. Ez jellemezte legfőképpen Haller Ákos felkészülését. A Démász-Szegedi VE kétszeres világelsője a dunavarsányi két hét után Velencén töltötte a vb-re indulás előtti utolsó napokat.

Felhajtás nélkül

– A legideálisabb, amikor ilyen körülmények közt dolgozhatok – nyilatkozta Haller. – Nem volt felhajtás körülöttem, ráadásul az edzések is igen jól mentek. Egyszóval bizakodó vagyok az idény legfontosabb versenye előtt.

A magyar válogatott mindössze hat fővel utazik el a japán városban tartandó eseményre. A csapat jóval a vb jövő vasárnapi kezdete előtt, már most pénteken elrepül Budapest, Frankfurt, Nagoya útvonalon a távol-keleti országba. Az ok az átállással, valamint a kilencórás időeltolódással magyarázható.

Kemény futamok előtt

– A sydneyi olimpián hasonló volt a helyzet, és akkor, 2000-ben is jó hamar elutaztunk. A keleti utazás jobban megviseli a szervezetet, ezért fontos, hogy legyen elég időnk a regenerációra. Egyébként életemben
Még nem tervezi a jövőt

Haller Ákos annyit mondott a jövővel kapcsolatban, hogy már csak két és fél hét van hátra ebből az idényből, szeretne erre koncentrálni, és majd csak utána tervezni a következő idényt, a 2006-os feladatokat. 
nem voltam még Japánban, így a versenyzés és más szempontok alapján is biztos sok újdonsággal szolgál majd a világbajnokság. Annyi információm van a gifui körülményekről, hogy a bőség zavarával küzdhetnek az idelátogatók, hiszen ezen a környéken öt evezős versenypálya is található – mondta az egypárban startoló Haller.

A szegediek kiválósága, valamint edzője, Dani Zsolt elsősorban a gyorsulásra fektette a hangsúlyt az elmúlt időszakban. Haller és trénere tudja, ahhoz, hogy az élmezőnyben végezzen, borzasztó kemény futamokon kell helytállnia az evezősnek.

Cél az A döntő

– Négy rivális, a német, a cseh, a norvég és az új-zélandi kiemelkedik a mezőnyből. A világkupákon többnyire könnyedén és egyszerűen jutottak az A döntőbe. Ha pénzt kellene feltennem, akkor közülük valamelyikre fogadnék nagy tétben. Aztán viszont a maradék kétfinálés pozícióra vagyunk tízen. Az adott naptól, az erőbeosztástól, a koncentrációtól függ, hogy ebből a népes középmezőnyből ki jut az első hat közé. Persze én is a győzelemre törekszem, de figyelembe kell venni a realitásokat is.

Mindenki nulláról indul, a csatákat meg kell vívni, és mindenkinek lehet jó, vagy rosszabb napja. Legrosszabb esetben is a B döntőt tűztem ki célnak magam elé – vélekedett az esélyekről Haller.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét révbe ért a Hód TC

Az igen gazdag sportmúlttal rendelkező Vásárhely második első osztályú bajnoki címét az elmúlt hét… Tovább olvasom