Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Hangol a Hungerit

A Hungerit-TopCop Security- Szentesi VK OB I-es női vízilabdacsapata ráhangoló tréningekkel megkezdte a felkészülést a 2006-os feladatokra. Az idei első bajnokit február 25-én, Dunaújvárosban játsszák Szremkó Krisztináék.
A héten ráhangoló edzésekkel megkezdte a felkészülést a Hungerit-TopCop Security-Szentesi VK OB I-es női vízilabdacsapata. Most még csak barátkoznak a munka gondolatával a játékosok, a jövő héttől azonban már kemény tréningek várnak rájuk.

– Hétfőtől háromhetes alapozó időszak következik – mondta Kocsis István edző –, ezek elsősorban erőnléti foglalkozásokból állnak majd, a kondíciót és az állóképességet igyekszünk növelni. Természetesen már az elejétől belecsempésszük a gyakorlatokba a labdát, hogy elviselhetőbb legyen a terhelés. A taktikai és a technikai finomítások ezután következnek és a február 25-i Dunaújváros elleni találkozóra már szeretnénk jó formában lenni.

A szakember azt is elárulta, hogy utóbbi érdekében előkészületi meccseket is szeretne játszani a rajtig. Úgy tervezi, hogy három hétvégén két-két mérkőzéssel – vagyis összesen hattal – hangolnának az újvárosi rangadóra. Az ünnepek alatt mindenki kipihenhette magát, feltölthette az „energiacelláit", hogy bírja az alapozó időszakot. Betegségek, sérülések sem tizedelik a sorokat.

– Jövő héttől lesz teljes a keret, az iskolások és a két szerb légiós – ők most ünneplik a pravoszláv karácsonyt – hiányzik. Jó hír, hogy Győri Eszter hazatért, csatlakozott hozzánk, és szeptemberig minket erősít – sokat jelent a jelenléte, a játéka. Vele együtt megszorongathatjuk, megverhetjük a Dunaújvárost, és teljesülhet majd a tervünk, a döntőbe jutás.

Azt még meg kell említeni, hogy a gárda montreali világbajnoka, Tóth I. Andrea „felesben" edz: tanulmányai hétfőtől szerdáig a fővároshoz kötik, ekkor az Újpestnél gyakorol; majd csütörtöktől csatlakozik a szentesi kerethez és csiszolódik össze a társakkal.

Innen folytatják

1. Domino-BHSE 6 6 – – 90 – 41 12
2. Dunaújváros 6 4 – 2 78 – 53 8
3. Hungerit-Szentes 6 2 – 4 52 – 60 4
4. BVSC 6 – – 6 39 – 105 0

Az alapszakaszban elért egymás elleni eredmények beszámítanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verbasba utaztak a Ferroép játékosai

Ma a szerbia-montenegrói Verbason nemzetközi versenyen, jövő szombaton pedig a szegedi… Tovább olvasom