Délmagyar logó

2018. 10. 21. vasárnap - Orsolya 10°C | 17°C Még több cikk.

Harc az aranyért kalandtúra

Sikert aratott tavaly a Harc a kincsért kalandtúra, amelyen a szentesi középiskolák indultak. Idén Bertók Róbert főszervező a nagyobb megyei városokat is szeretné bevonni az eseménybe.
Idén jelképesen „A megye aranyáért" szállnak harcba az ifjúsági kalandtúra csapatai. A selejtezőt május 15–16-án, a döntőt május 28–30-án rendezik. Tavaly a szentesi középiskolásoknak Bertók Róbert által szervezett vetélkedőt a Pollák Hősei nyerték, idén szeretnék bevonni Szeged, Csongrád, Makó és Vásárhely iskoláit is a versengésbe. A megkeresésre eddig csak utóbbi reagált, Horváth Zoltán sportreferens az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: hat vásárhelyi tanintézmény csatlakozik, megrendezik a városi selejtezőt. A szervezők várják még más városok visszajelzését is, Szeged és Csongrád fontolgatja a részvételt.

Igazából ez nem a kincsért, hanem a fiatalokért folytatott harc: sportosan éljenek, ne otthon kuksoljanak a számítógép, a DVD előtt, és ne szokjanak rá a drogra. Az elmúlt évben a kalandtúrán például quadozni, kenuzni, túrázni, gyalogolni kellett a csapattagoknak. Idén a több olimpiai helyszínre is elkerékpározó Cseuz László lett az esemény arca, reklámembere, ő szerepel – gladiátorként – az amerikai filmek világát idéző plakáton.

A helyszínek titkosak, de a szervezők annyit elárultak: a selejtezőt a Délút által biztosított területen tartják, és ott fizikai állóképességre, erőre, míg a fináléban műveltségre, tudásra, rafináltságra lesz szükség. A győztes suli csapata 500, a többi döntős 100 ezer forintos sportszervásárlási utalvánnyal gazdagítja iskoláját.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jöhet a Veszprém! Balatonfüred-Pick Szeged 22-26

Liszkai és Zvizej remeklésével jutott a férfi kézilabda magyar kupa döntőjébe a Pick Szeged. Tovább olvasom