Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Harmincnégyen szavaznak

A Délmagyarország és a Délvilág sportrovatának szervezésében sportújságírók szavaznak a szegedi kézilabdázás nagyjairól, az Álomcsapatról. Hamarosan kiderül melyik az a hét játékos, akik bekerülhetnek a legendás csapatba, illetve ki lesz ennek a nem mindennapi gárdának a képzeletbeli trénere...
A hajrá pillanatait éljük meg a Délmagyarország és a Délvilág sportrovatában. Már csak egy-két szavazatát hiányzik a szegedi férfi kézilabdás Álomcsapatának voksolásán. Kollégáink nagyon komolyan vették azt a játékot, amelyet elindítottunk. Akadtak olyanok, akik több napig gondolkodtak, majd pedig döntöttek, és szavaztak. Többen elmondták, hogy nehéz dolguk volt, hiszen Szegeden sok-sok remek játékos játszott, illetve játszik.

Azt is leírtuk már, hogy természetesen többen kimaradtak a felsorolásból, nehéz dolgunk volt kialakítani a posztonkénti (kapus, jobbszélső, jobbátlövő, irányító, beálló, balátlövő, balszélső és vezetőedző) három főt akire is végül szavaztak a kollégák. Szombaton megtudhatják a sportbarátok, hogy kikerült be az Álomcsapatba, kik alkotják a Délmagyarország és a Délvilág elitcsapatát.

Szetey András, Süli József, Süli Róbert, Imre Péter, Mádi József, Szélpál László, Cs. Gát László, Gyenes Kálmán (valamennyien Délmagyarország), Süli András, Lukács Levente, Szuhanszki Zoltán (valamennyien Rádió 88), Szeberényi Klára, Lévai Ferenc (mindketten Szegedi Város Televízió), Kibédi Péter (Telin Tv), T. Hámori Ferenc (Népszava), Horváth Levente, Kandó Tamás, Bittman Emil (mindhárman Rádió Plusz), Bagaméry László (Páholy), Méhes Gábor, Ágai Kiss András (mindketten Sport1 Tv), Borsándi István (Rádió 7), Thékes István (Nemzeti Sport), Dobó Csaba, Dlusztus Imre, Dobos Tamás (mindhárman Szegedi Egyetem), Vidu Pál (Telesport), Imre Mátyás (NB I.hu), Halász Miklós (Reform), Horti Gábor (Sportklub), Garai Szakács László (Délmagyarország Vasárnap Reggel), Simon József (Nemzeti Sport), Egri Viktor (mindketten Telesport), Vitos György (sportkrónikás).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sorsuk, a kezükben

A sportszerű Vasas visszaadta hitüket a Beton játékosainak, akikre egyetlen feladat vár: az… Tovább olvasom