Délmagyar logó

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 24°C Még több cikk.

Három szegedi vízilabdás a válogatottban

Kemény Dénes, az év végéig hivatalban levő szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta a magyar férfi vízilabda-válogatott két idei világliga-mérkőzésére meghívott játékosok listáját, amelyet már lehetséges utódjával, a korábban mellette segédkező Benedek Tiborral konzultálva alakított ki.
Amint az a www.vlv.hu, a nemzeti együttes hivatalos honlapja hétfői közléséből kiderült, a névsorban nem szerepel sem háromszoros, sem kétszeres olimpiai bajnok - az A-Híd Szeged VE-ből viszont ott van Baksa László, Szivós Márton és Decker Ádám. A csapat október 31-én Nagyváradon Románia, november 3-án Székesfehérváron pedig Olaszország legjobbjaival játszik vl-meccset.

- Ez a névsor a két idei világliga-mérkőzésre meghívottak nevét tartalmazza, de a lista természetesen a rövid- és hosszú távú célok figyelembe vételével alakult így. Egyfelől máris ütőképes csapatot sejtet, másfelől vannak benne fiatalok, akik most lehetőséget kapnak – nyilatkozta a honlapnak Kemény Dénes, aki a válogatásról elmondta, hogy az összes szóba jöhető játékos edzőjét megkérdezte, kit javasol. Ezek után készített egy listát, utána Benedek Tiborral és a kapusedző Mátéfalvy Csabával beszélt, majd egy-két helyen megváltoztatta listát, és ez lett a végső névsor.

A felvetésre, hogy nincs a meghívottak között senki a háromszoros olimpiai bajnokok közül, Kemény így reagált: - Volt olyan idősebb, tapasztaltabb játékos, akinek felvetődött a neve, de az illető most felmentést kért. Nyilván ez a két meccs, ez a nyolc negyed nagy lehetőség mindenkinek, annak is, aki stabilnak érzi a helyét, meg annak is, aki úgy gondolja, hogy be kell verekedje magát. Jó lehetőség arra, hogy megmutassa, hosszú távon számolni kell vele. Én ezért a két mérkőzésért vagyok felelős, és azt hiszem, bárki lesz a kapitány, nem fogja a szememre vetni, hogy ennek a tizenhét játékosnak a meghívása nem szolgálta a hosszabb távú építkezést.

Benedek Tibor, az edzői pályán elinduló háromszoros olimpiai bajnok így nyilatkozott: - Óriási megtiszteltetés, hogy ezen a két meccsen vezethetem a magyar válogatottat, ez akkor is igaz, ha esetleg soha többet nem ülök a magyar csapat kispadján, csak ezen a két mérkőzésen. Érdekesség, hogy játékosként is a románok ellen szerepeltem először a válogatottban, 1989-ben, úgyhogy ez mindenképpen jó ómen nekem.

Kemény Dénes a londoni olimpián elért ötödik hely után szeptember végén jelentette be, hogy szerződésének december 31-i lejártakor befejezi 16 éves munkáját a magyar válogatott élén. Szövetségi kapitányként addig minden feladatát ellátja, de a hátralévő két meccsen már nem ül le a kispadra, a csapat közvetlen irányítását Benedek Tibor és Mátéfalvy Csaba látja el.

A válogatott kerete
Kapusok:
Baksa László, Decker Attila, Nagy Viktor
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Bundschuh Erik, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Katonás Gergő, Kis Gábor, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

Olvasóink írták

  • 1. laca74 2012. október 22. 16:50
    „Sok-sok meló vár a csapatra de biztos hogy ezek a srácok éhesek a sikerekre.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged 2011: már nem Tóth Bálint az edző

A sorozatban hat nyeretlen mérkőzésnek következményei lettek a Szeged 2011 NB II-es… Tovább olvasom