Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Hatvan zseton a Cardinalsra

Az előttünk álló hétvége legnagyobb érdeklődésre számot tartó sporteseménye kétségkívül az amerikaifutball-bajnokság döntője, a 43. Super Bowl, amelynek a floridai Tampa ad otthont.
A sokak által toronymagas favoritnak kikiáltott Pittsburgh Steelers és a „lesajnált" Arizona Cardinals magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra veselkedik egymásnak. Az amerikai hangulatról a Sport Televízió helyszínen tartózkodó kommentátoránál, Faragó Richardnál érdeklődtünk.

– Tampában két napja zuhog, jó néhány szabadtéri programot elmosott az eső – kezdte a beszélgetést a riporter. – Szombatra, vasárnapra szerencsére már jobb időt jósolnak, de az utcai hangulat egyelőre elmarad a korábbiaktól. Errefelé most minden a Super Bowlról szól. A rendezésre évekre előre pályázni kell, és a nyertes városok nagyon büszkék arra, hogy vendégül láthatják a döntő résztvevőit, a szurkolókat, valamint a média képviselőit. Mindez természetesen a körítésen is érződik.

A 43. Super Bowl szünetében Bruce Springsteen szórakoztatja majd a nagyérdeműt, ám az amerikaiakat nem elsősorban az 59 éves világsztár mini koncertje tartja izgalomban.

Mike Tomlin, a Pittsburgh Steelers vezetőedzője az áhított kupával. Fotó: MTI
Mike Tomlin, a Pittsburgh Steelers vezetőedzője az áhított kupával.
Fotó: MTI

– Egy reklám előre kicsapta a biztosítékot – mondta Faragó Richard. – A hirdetés, amelyet a szünetben mutatnak be, arról szól, hogy „legyél vegetáriánus, mert akkor jobb leszel az ágyban". Mindezt felettébb csinos hölgyek, paradicsomok, uborkák és egyéb zöldségek társaságában sugallják majd a nézőknek. Tudjuk, hogy az amerikaiak rendkívül prűdek, emlékezhetünk Janet Jackson kivillanó keblére… Ami pedig Springsteent illeti, a baseballmániás Bruce csütörtökön azt mondta: ha őt az amerikaifutballról akarják faggatni, akkor ez minden idők legrövidebb sajtótájékoztatója lesz, a tojáslabdával ugyanis utoljára 1958-ban, a házuk udvarán találkozott.

Történelem

Az első finálét 1967. január 15-én rendezték Los Angelesben. A Green Bay Packers 35–10-re diadalmaskodott a Kansas City ellen. Tavaly február 5-én a 42. döntőben (Arizona volt a helyszín) a New York Giants 17–14-re verte a New England Patriots csapatát. Minden fináléban megválasztják az MVP-t (legértékesebb játékos). Érdekesség, hogy 1974-ben a magyar származású Larry Csonka – posztja: running back – (Miami Dolphins) volt a legjobb, míg 2008-ban Eli Manning, a New York Giants irányítója.

Az erőviszonyok alapján az eddigi ötszörös győztes Pittsburgh Steelers döntőbe jutása nem számít meglepetésnek, az Arizona Cardinalsé annál inkább. A párosítást kollégánk lefordította az európai foci nyelvére.

– Olyan ez, mintha a Bajnokok Ligájában a Barcelona és a Bordeaux viaskodna a serlegért. A katalánokat mindenki jóval esélyesebbnek tartaná, hozzátéve, hogy a francia sem rossz csapat. Jellemző, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai folyóirat, a Sports Illustrated a szezon előtt 6 győzelmet és 10 vereséget jósolt az Arizonának. Ebből lett aztán a 9:7-es mérleg és a Super Bowl, ám a fantasztikus menetelés ellenére itt a tengerentúlon nagyon sokan lesajnált csapatként kezelik a Cardinalst. Hogy mást ne mondjak, a Pittsburgh szakmai stábjának sajtótájékoztatóján kétszer annyian voltak, mint a riválisén. Érdekesség, hogy amíg egy futball Eb- vagy vb-döntő előtt a mérkőző feleket hermetikusan elzárják a külvilágtól, itt a média számára meghirdetett konferencián a csapatok teljes kerettel az újságírók rendelkezésére állnak. Döbbenetes volt látni, hogy nem kis termetű szakkommentátor barátom, Kovács Sándor szinte eltörpül a hegyomlás méretű játékosok mellett. A megérzésem azt súgja, szoros meccs előtt állunk. A Pittsburgh főként a védekezéséről híres, a kulcs tehát az, mit kezd a Steelers az Arizona támadójátékával. Soha nem szoktam fogadni, de ha lenne száz játékzsetonom, esélyek ide vagy oda, hatvanat a Cardinals sikerére tennék.

A vasárnapi finalisták

A Super Bowl döntője vasárnap 23.30-kor kezdődik (a Sport1 élőben adja). Előbb különböző látványosságokkal szórakoztatják a publikumot, majd következik a finálé, éjfél után néhány perccel. Az egyik résztvevő a Pittsburgh Steelers, immár hetedszer szerepel a fináléban. Az elődöntőben a Baltimore Ravenst verte 23–14-re. A másik résztvevő az idei szezon meglepetéscsapata, az Arizona Cardinals. Sokan a rájátszás leggyengébb csapatának tartották az Arizonát, mégis beverekedte magát a Super Bowlba. Az elődöntőben 32–25-re nyertek a Philadelphia Eagles ellen.

Egy kis játékismertető

A pálya mérete: 120 yard hosszú (110 méter) és 53 1/3 yard (49 méter) széles.

A játékidő: négy 15 perces negyedből áll, a szünetekben mindig térfélcsere van.

Pontszerzések, touchdown (6 pont): akkor következik be, ha valaki a játékosok közül az ellenfél célterületére viszi be a labdát.

Twopoint conversion (2 pont): a touchdown után van rá lehetőség, két pontért át kell vinni újra a labdát a gólvonalon, a két-, ill. a háromyardos vonalról indulva.

Extra point (1 pont): egy 20 yardos field goal kísérlete a kapuval szemben.

Field goal (3 pont): akkor kerül rá sor, ha a támadó csapat három kísérletből nem tesz meg 10 yardot, és negyedikre a kapura lövést választják.

Safety (2 pont): a védőcsapat akkor éri el, ha a támadóegység labdás emberét annak saját célterületén szerelik, vagy kikényszerítik a pályáról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vendégségben a Fradinál

A téli szünetet követően a tizedik fordulóval folytatódik a férfi teke Szuperliga. A november végén… Tovább olvasom