Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Házfelújítás, egyben edzés

Megvásárolt, felújított, majd vendégházként kezdett üzemeltetni egy békésszentandrási nyaralót Molnár András szegedi kosárlabdázó és felesége, Vida Anna. A 31 éves játékos építgeti civil életét, de szeretne még kosarazni – hogy marad-e a Naturtex-SZTE-Szedeákban, azt még nem tudja.
Vagy megy, vagy marad

Molnár András a legutóbbi másfél évet a Naturtex-SZTE-Szedeákban töltötte, nagy részt vállalt abból, hogy a csapat a 2014–2015-ös évadban története legjobb szezonját produkálva bejutott a rájátszásba, és nyolcadik lett. A bedobónak lejárt a szerződése a klubnál, és érdeklődésünkre elmondta, még nem tudja hol folytatja: vagy megy, vagy marad.

– Miután lefújták az utolsó, Szolnok elleni meccsünket, másnap már jöttem is Békésszentandrásra. Mondhatnám, hogy azonnal elkezdtem a felkészülést a következő szezonra, mert a felújítás, a földtalicskázás, a festés, a medencejavítás nem kis fizikai munkával járt – kezdte a beszélgetést Molnár András, a Naturtex-SZTE-Szedeák 31 éves, válogatott játékosa. A bedobó civil vállalkozásba kezdett a nyáron: feleségével, a szintén válogatott kosaras Vida Annával megvásárolt egy Körös-parti nyaralót, amelyet felújítottak, majd vendégházként kezdték üzemeltetni.

– Szerencsére sorban érkeznek a foglalások, nem panaszkodhatunk. Pankával ketten vágtunk ebbe bele, ő már áprilisban hazatért olasz csapatától, azóta foglalatoskodott a házzal. Nem volt kis meló, mire mindent elintéztünk, és beszereztük a szükséges papírokat, de a ház mostanra úgy néz ki, mint amit megálmodtunk.

Molnár András 31 esztendős, így még jó pár szezon vár rá a kosárlabdapályán – ezen a vállalkozás sem változtat.

– Ez nem befolyásolja a pályafutásomat, hiszen miután elkészült a ház, már nem jár napi munkával a fenntartása. Szeretnék még játszani, ám az is igaz, hogy ez már a civil életem egy részét is jelenti – fogalmazott. Ha pedig akadna sürgős feladat, felesége, Anna meg tudja majd oldani, mivel 99 százalék, hogy nem tér vissza légiósnak, és be is fejezi a kosárlabdát. Visszatérve a felújításhoz: valóban nem volt rossz edzésnek sem.

Molnár András és felesége, Anna a békésszentandrási nyaralójuk előtt. Fotó: DM
Molnár András és felesége, Anna a békésszentandrási nyaralójuk előtt. Fotó: DM

– A ház körüli munkák mellett is feltaláltam magam,
a Holt-Körösben rendszeresen úsztam, a környéken pedig futottam és kerékpároztam. Feltöltődésnek tökéletes volt: csodás érzés úgy kezdeni a napot, hogy látjuk felkelni a napot a ház felett, és befejezni akkor, amikor lenyugodott a vízfelszínnél – tette hozzá a kosárlabdázó.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rózsák közt futnak

A szegedi Adrenalin SE vasárnap érdekes sporteseményre invitálja az atlétika szerelmeseit. Tovább olvasom