Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Hegedüsék nyomot hagytak a Szolnokban

Szeged - A férfi vízilabda OB I alapszakaszában második mérkőzését is megnyerte a Szolnok ellen az A-Híd Szeged VE, így őrzi bajnoki veretlenségét. Hegedüs Gábor szerint ezzel nagy lépést tettek a bajnoki döntő felé.
Az A-Híd Szeged VE férfi vízilabdacsapatának legfőbb vágya, hogy bajnoki fináléba kerüljön. Ehhez még néhány rangadót meg kell nyernie, de a Szolnok idegenbeli legyőzésével nagy lépést tett a cél felé. Ugyan minden a rájátszásban dől el, de a tények óriási erőt adhatnak: a Tisza-parti rivális ellen az alapszakaszban mindkét mérkőzését megnyerte a Szeged, amely továbbra is veretlen az OB I-ben.

Hegedüs szerint a harmadik negyed volt a döntő Szolnokon. Fotó: Karnok Csaba
Hegedüs szerint a harmadik negyed volt a döntő Szolnokon. Fotó: Karnok Csaba

Baksa László: Elnézést kértem!

A szenzációs szerdai szolnoki győzelemből kivette a részét az A-Híd Szeged VE válogatott kapusa, Baksa László. A listavezető 7–5-re nyert.
– Három negyeden keresztül remekül játszottunk, kiválóan védekeztünk, minden tökéletesen működött. Az utolsó negyedben kicsit könnyelművé váltunk, gond szerencsére nem lett belőle, de a későbbiekben ilyet nem csinálhatunk. Ha valaki azt mondja a meccs előtt, hogy két góllal nyerünk, akkor azt aláírjuk, hiszen a Szolnok egy komoly csapat. Ebből a sikerből erőt meríthetünk, erre lehet építeni. Sajnálom, hogy a végén elborultam, így nem szabad viselkednem, a meccs után a játékvezetőktől, az edzőmtől és a csapattársaktól is elnézést kértem. Kontrollálnom kell magam, nem szabad reklamálni semmilyen helyzetben sem – nyilatkozta Baksa László.

Vincze Balázs a mérkőzés előtt külön kérte, hagyjunk nyomot a Szolnokban. Sikerült, és ez fontos lehet később, mert nagy esély van rá, hogy velük kerülünk össze az elődöntőben – vélekedik Hegedüs Gábor, aki a szerdai, 7–5-ös vendéggyőzelmet hozó derbi első szegedi találatát szerezte, a felső léc alá helyezett bombagólja után pedig hat társa is eredményes volt. A szélső is ezt hangsúlyozta: igazi csapatmunka volt, mindenki hozzátett a sikerhez.

A harmadik negyed volt a döntő, amelyben a nagyszerű támadásoknak és a klasszis védekezésnek is nagy szerep jutott, utóbbi pedig különösen látványos eredményt hozott: a mérkőzés második felében az olimpiai bajnok center, Kis Gábor alig kapott labdát.

– Remekül védekeztünk, Baksa Laci pedig bravúrokat mutatott be, így elbizonytalanítottuk a támadókat, és megakadályoztuk a gyakori centerezést, ami fontos célunk volt. Örülünk a veretlenségünk megtartásának, ahogy a mutatott játéknak is. Érezzük, hogy a tavalyi tavaszi szezonhoz képest erősebbek vagyunk, de nem iszunk előre a medve bőrére, most sem ünnepeltünk, mert szoros a program, a Volvo-kupán szereplő válogatottak különösen fáradtak. Azért ha a program engedi, és csapatszinten engedélyt kapunk, ki szoktuk engedni a gőzt, ilyen jókedvű társasággal ez könnyen is megy. Most buli helyett a hívások és SMS-ek szereztek külön örömöt, családjaink és a barátaink elárasztottak minket a gratulációkkal – árulta el a Hege becenévre hallgató játékos.

* * *

Vízilabdás Diadal

Ma 14.30-tól rendezik meg az iskolák közötti versengés, a Diadal 3. fordulóját a szegedi Napfényfürdő Aquapolisban. A rendezvény két helyszínen zajlik majd, először a SZUE nagymedencéjében, majd a csúszdaparkban mérik össze tudásukat a gyermekek. Az esemény vendégei az A-Híd Szeged VE játékosai lesznek, akik maguk is vízbe szállnak, és csapattagként versenyeznek a diákokkal együtt.

A bajnokság állása
1. A-Híd Szeged 18 17 1 0 219–129 52
2. ZF-Eger 18 16 1 1 240–106 49
3. Vasas 15 13 2 0 155–95 41
4. Szolnok 17 12 1 4 193–103 37
5. Honvéd 17 10 1 6 137–137 31
6. Debrecen 16 10 1 5 162 - 129 31
7. BVSC 16 9 0 7 154–131 27
8. OSC 17 6 2 9 133–183 20
9. Szentes 16 6 0 10 139–161 18
10. Juniorválogatott 16 4 1 11 139–180 13
11. EKF-Eger 17 3 0 14 108–178 9
12. Pécs 17 3 0 14 138–209 9
13. FTC 16 2 0 14 109–174 6
14. Kaposvár 18 1 0 17 119–220 3

Olvasóink írták

  • 1. Zotya100 2013. február 22. 22:39
    „Nagyon jó újra látni ezt az első helyet, még akkor is, ha nincs túl sok jelentősége. A veretlenség viszont tiszteletet parancsol!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gémes Bence a Szeged 2011-hez igazolt

A szegedi klub ma délután állapodott meg a Sándorfalvával a 20 éves támadó átigazolásáról. Tovább olvasom