Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Helytállni

Ma 18 órakor mindkét Csongrád megyei NB I-es női kézilabdacsapat idegenben lép pályára. A HNKC SE az FTC, a Németh Toll Makó a Győr vendégeként szerepel.
Nehéz ellenfél után még nehezebb. Ez a megállapítás a HNKC SE-re és a Németh Toll Makóra is igaz, előbbi a Győr után Ferencvárossal, utóbbi a Dunaferr NK-t követően a Rába-parti alakulattal mérkőzik meg.

– Nagyon erős szériánk van – mondta Berzsenyi Mária, a Németh Toll vezetőedzője –, nem is lehetnek vérmes reményeink, a Győr kiemelkedik a mezőnyből, klassziscsapat. A Dunaújváros ellen 30 percig volt tartása az együttesnek, azt kértem a lányoktól, hogy ezt toldjuk meg a bajnok ellen pár perccel. Ha ez sikerül, elértük a célunkat, mert akaratban, odafigyelésben mindig egy kicsit többet kell nyújtani. Nem lez könnyű, tudom, de csakis így léphetünk előre.

A Makónál nincs sérült, Berzsenyi mindenkire számíthat. Ez tétel messze nem igaz a HNKC SE-re, a balszerencse és a sérülések tovább üldözik a kék-sárga alakulatot.

– Jenőfi még lábadozik, és bár legutóbb már játszott még nem teljes értékű harcos – kezdte a felsorolást Kiss Szilárd, a Vásárhely mestere –, Blojnak porcműtétje volt, Jókai szenved, küzd a sérült vállával, Ancsinnak pedig Győrben elszakadt a térdszalagja. Utóbbira az idén már nem számíthatok. Remélem, egyszer ránk is „süt majd a nap", vagyis egyszer pályára küldhetem azt a kezdőt, amit a felkészülés során elterveztem. Ez még egyszer sem sikerült... A Ferencváros ellen úgy készültünk, hogy tudjuk, nem mi vagyunk az esélyesek, de megpróbálunk helytállni, jól játszani. Egy tisztes eredménnyel már elégedett lennék.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wesze, az olasz szegedi

A szegedi születésű Weszelovszky Lászlót néhány hét után már a jegyzett játékosok között tartják… Tovább olvasom