Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Hét csapat küzd az U21-es futsalbajnokság döntőjében

Szeged a házigazdája az U21-es futsalbajnokság döntőjének, amelyet ma 9 órától az Etelka sori sportcsarnokban rendeznek.
Szeged a házigazdája az U21-es futsalbajnokság döntőjének, amelyet ma 9 órától az Etelka sori sportcsarnokban rendeznek. A hét selejtező torna összesített eredménye alapján a legjobb nyolc csapat került a fináléba, amelyből a visszalépő Miskolc végül hiányzik. A hazai Első Beton korosztályos gárdája a hét selejtező közül hármat megnyert, így összesítésben a második helyre rangsorolták a döntőben.

Az MLSZ versenykiírása alapján két csoportra osztották a végső torna mezőnyét az alapszakaszban (selejtező tornákon) elért helyezéseik alapján. A csoportokban körmérkőzések lesznek, majd az első két helyezett keresztbe elődöntőt játszik.

A beosztás, A csoport: Berettyóújfalu, Első Beton Szeged, Cső-Montage, B csoport: Aramis, Kanárik, Gödöllő, Csömör.

A címvédő az Első Beton Szeged, a keret több mint fele már rendelkezik felnőtt NB I-es tapasztalattal is, sőt Németh László, Juhász Imre, Balog Tibor és Pataki Sándor az egész szezon során az első keret közelében volt. A jelenlegi U21-es keretből Juhász és Fodor Szabolcs már meghívást is kapott Kozma Mihály szövetségi kapitánytól a korosztályos válogatott keretbe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

HNKC: szépen búcsúzni

Az 5–8. helyért folyó rájátszásban holnap 18 órakor a HNKC NB I-es női kézilabdacsapatának… Tovább olvasom