Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Hibátlan az ezres magyar mérleg

Csütörtökön a szegedi Maty-éren megkezdődött az ifjúsági és U23-as kajakos, kenus Európa-bajnokság. Az ezer méteres elő- és középfutamok mérlege százszázalékos, azaz a két korosztályban mind a tizenöt egység döntőbe került.
Harmincnyolc nemzet zászlója lobog a Maty-éri olimpiai centrumban. És lobog egy fekete is. A többitől távol, a VIP-épület és a hajótárolók közt. Magányosan. Amikor a magyar fiatalok elmennek mellette, ránéznek, és lehajtják fejüket. Kolonics György miatt vonták fel.

– Természetes, hogy érződik a piros-fehér-zöld válogatott tagjain a tragédia – mondta Horváth András, az olimpiai létesítmény vezetője. – Az Eb előtt két hétig itt készült a csapat, így van összehasonlítási alapom. Akkor vidámak voltak, most csendesek, visszafogottak.

Szerencsére a fiúk és a lányok teljesítménye egyáltalán nem visszafogott. Legalábbis tegnap, az ezerméteres selejtezők napján ez egyáltalán nem érződött rajtuk. A délelőtti előfutamokból hét egység egyből a döntőbe került, majd délután csatlakozott hozzájuk a maradék nyolc hajó is.

Az ifjúsági Slezsák István középfutam-győzelme döntőt ért. Fotó: Karnok Csaba
Az ifjúsági Slezsák István középfutam-győzelme döntőt ért.
Fotó: Karnok Csaba

A Démász-Szegedi VE versenyzőinek a Maty-ér hazai környezet, hazai pálya. Az egyesületből ezúttal két ifjúsági korú fiatalember, Bodor Attila és Tóth Róbert, valamint edzőjük, az ezer és az ötszáz méteres kajaknégyes edzője, Czeglédi Gábor élvezheti a létesítmény előnyeit. Mi meg a szereplésüket. Legalábbis eddig. Az ezres előfutamban csak alig több mint egy másodperccel maradtak le a győzelemről és a lengyelektől, így az azonnali fináléba kerülésről, késő délután viszont a középfutamban másfél másodpercnél is többet vertek a bolgárokra. Ezen a távon a döntőket az ifiknél szombaton délelőtt, az U23-asoknál szombaton délután rendezik.

Folytatás pénteken 8 órától az ötszáz méteres elő-, majd 15 órától a középfutamokkal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valóban volt előjele Kolonics tragédiájának

A tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György hajótársa,… Tovább olvasom