Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Hírös volt a Lelkesedés

A súlyemelők abszolút csapatbajnokságának első területi fordulóját Szegeden, az Etelka sori edzőteremben rendezték. A házigazda Szeged–Kecskemét közös csapat, Nagy Péter vezérletével, biztos győzelmet aratott a Békéscsaba ellen.
A súlyemelők abszolút csapatbajnokságára 24 együttes nevezett, melyek két területi fordulóban mérkőznek meg egymással, és a Sinclair-pontok összesítése alapján a legjobb négy jut a decemberi fináléba. Erre jó eséllyel pályázik a Szegedi Lelkesedés-Kecskemét közös csapat (Nagy Péter, Gábor Róbert, Magda Attila, Dávid János, Markó Gábor, Patkós Krisztián, Tölli László – utóbbi kettő a kecskeméti), amely az első körben a Békéscsabát látta vendégül az Etelka sori edzőteremben. A második fordulót júniusban tartják a Viharsarokban.

A legnagyobb érdeklődés a hazaiak válogatottjának, Nagy Péternek (+105 kg) a szereplését kísérte. Az április elejei bukaresti Európa-bajnokságra készülő kiválóság, akkor, 160 kilón kezdte a szakítást, mikor a többiek már pihentek. A szegediek másik erős embere, a nagy visszatérő Dávid János is „csak" 140 kilóig jutott ebben a fogásnemben. Nagy kezdősúlyával kicsit megküzdött, a következővel, a 170 kilóval még jobban, de az utolsó, a 175 kg sem fogott ki rajta. Itt meg kell jegyezni: az eddigi legtöbb, amit szakított, 180 kg volt. A lökéssel jobban megszenvedett, főként a 200 kilogrammal, a harmadik gyakorlattól vissza is lépett, és 375 kilóval zárta a csapatbajnokságot, ami ebben időszakban jó eredménynek mondható.

Nagy Péter 375 kilogrammig jutott összetettben. Fotó: Schmidt Andrea
Nagy Péter 375 kilogrammig jutott összetettben.
Fotó: Schmidt Andrea

– Jólesett a versenyzés, a hangulatra sem lehetett panasz, a szakítás önbizalom-növelő volt, lökésben még gyengélkedtem, ezért is álltam el az utolsó kísérlettől – értékelt Nagy Péter. – Az edzőtábor után kicsit fáradtnak éreztem magam, de ígérhetem, az Európa-bajnokságon már jobb formában leszek, 390-400 kiló körül fogok emelni.

– Az év elejéhez képest jó eredmények születtek, mindkét csapat jól teljesített, látok bennük fantáziát. Péter már most nagyon erős volt, és még sok tartalék van benne – nyilatkozta lapunknak Takács Erika, a magyar súlyemelősport első női világbajnoka, aki versenybíróként közreműködött a csébén.

A csapatbajnokság első területi fordulójának nem hivatalos végeredménye (a hivatalosat a hét közepén adja ki a szövetség): 1. Szeged-Kecskemét 2008,6, 2. Békéscsaba 1598,9 Sinclair-ponttal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz még jobb is a játék

A labdarúgó NB II keleti csoportjában a Makó FC hazai pályán 1–0-ra legyőzte az ESMTK-t. Tovább olvasom