Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

HNKC: egy hét az élet

Hiába nincs csapat Vásárhelyen, a kézilabda-szövetség sorsolásán kiderült: az első fordulóban a Győr érkezhet a Balogh Imsi Sportközpontba. Jelen állás szerint a legvalószínűbb, hogy Görbiczék a „beugró" Szekszárd felé veszik az irányt.
Szeptember 5-én az ASA-Consolis-HNKC a Győri Audi ETO-t fogadja a női kézilabda NB I-ben. Legalábbis ez derült ki a szövetségben tegnap megtartott sorsoláson.

Ami biztosnak tűnik: az ASA-Consolis-HNKC beadta nevezését, ám ennek ellenére jövőre nem rendeznek élvonalbeli kézilabdameccset Hódmezővásárhelyen. Hogy ez hogyan lehetséges? Megírtuk: a vásárhelyi klub kiharcolta ugyan az NB I-es tagságának megőrzését (10. helyen végeztek a pontvadászatban), anyagi gondjai miatt nem tudja vállalni az indulást, az első csapat játékosai egytől egyig odébb álltak. Az indulási jog azonban nagy értéknek számít, ezért neveztek.

– A jog nem ruházható át – tájékoztatott Katona Sándor, a Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottságának igazgatója. – Két lehetőség létezik: mivel a HNKC nevezése jelenleg hiányos, annak pótlására, azaz egy APEH-igazolás és egy 35 millió forintos licencgarancia benyújtására július 15-éig van lehetőségük. Ha ez nem történik meg, akkor elvesztik az indulási jogot, és a benyújtott szándéknyilatkozatok alapján a Szekszárd teheti meg a szükséges lépéseket, és csatlakozhat az NB I-hez – tette hozzá.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a vásárhelyi egyesület ügyvezetőjét, Mucsi Tamást is, aki továbbra is haladékot kért, és egyelőre nem nyilatkozik.

Most úgy tűnik, egy hete van hátra az élvonalbeli női kézilabdának Vásárhelyen, hiszen a fent említett hiánypótlásra nincs esélye az anyagilag megrogyott klubnak. Elég valószínű, hogy Görbicz Anita és a Győri Audi ETO sem a vásárhelyi, hanem a szekszárdi nyitófordulóra készül.

Olvasóink írták

  • 5. eldorádó 2010. július 12. 17:30
    „rahowa :

    Igencsak lejárogattam mindhárom csapat mérkőzéseire (Kosársuli, HNKC, HFC), ennek ellenére nem várom el a város vezetőitől, hogy közpénzen profi játékosokat és mucsi-féléket tartson el!!! Ingyen megkapta mindhárom klub a játékteret, sőt egyéb juttatást is pl.kisbuszok. (Bár, az utánpótlás kaphatna többet is!)
    Kettőn áll a vásár:
    Ide, már nem elég a klubvezetők sport szeretete, ide marketing-, projekt-, pályázatíró menedzserek kellenek ahhoz, hogy fennmaradjanak és továbblépjenek az egyesületek!”
  • 4. eldorádó 2010. július 12. 17:22
    „bj029: kifejtenéd bővebben:
    "A szponzorok idejövetelét is megakadályozta..."

    Más. Lehet, Lázárt Kósához viszonyítani, ahogy a magyar focit a hollandokéhoz...”
  • 3. bj029 2010. július 09. 22:13
    „Mindkettőtöknek igaza van! Lázár szándékosan keresztbe tett a kézilabdának. A szponzorok idejövetelét is megakadályozta...
    Ugyanakkor megválasztották, ami szintén szégyen.”
  • 2. lisa01 2010. július 09. 15:36
    „Tudtommal volt egy népszavazás nem oly rég, a vásárhelyi polgároknak ez tetszik.”
  • 1. rahowa 2010. július 09. 15:13
    „Ezt a sztorit lázár nyugodtan kiteheti a saját szégyen falára!Szégyen,hogy olyan polgármester van itt,aki szándékosan tönkreteszi a város élsportját(nb1-es férfi kosár,női kézilabda,foci)
    Példát vehetne párttársától Kósa Lajostól,hogy kell a sportegyesületeket sikeressé,nyereségessé tenni,mint ahogy Debrecenben történik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem várt naturtexes vereség az OB I-ben

A Naturtex-Gellért SE férfi teniszcsapata – mint arról beszámoltunk – vereséggel kezdte… Tovább olvasom