Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

HNKC: Felejthető játékkal is győzelem

Az ASA-Consolis-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata tegnap a Tajtavill-Nyíradonyt látta vendégül, és a felejthető produkció dacára is magabiztos győzelmet aratott.
A találkozó első gólját a vendégek szerezték, mire villámgyorsan érkezett két válasz a hazai oldalról. Ezt követően újra a nyíradonyiak voltak aktívabbak, eredményesebbek, kihasználták ellenfelük hibáit. A 13. percben 5--6-ot mutatott az eredményjelző, ezután billent át a mérleg nyelve -- mint később kiderült, végleg -- a HNKC oldalára. A vendéglátók sem kézilabdáztak jól, és talán valamivel kevesebbet -- ami nem azt jelenti, hogy keveset! -- bakiztak, mint a Tajtavill. De ami leginkább a Vásárhely mellett szólt, az a fehérorosz válogatott kapus, Alena Abramovics volt. Több lövést, ziccert hárított, míg a másik oldalon Lajtos és Király szinte csak akkor találkozott a labdával, mikor kihalászta a hálóból.

A második félidő első 8 percében is csak Léna tartotta a lelket az ASA-Consolisban, és a megszerzett hétgólos előny így is háromra olvadt. Ezt követően ismét Wolfék jöttek, és a hajrára már csak az maradt a kérdés: kilenccel, vagy tízzel győznek a házigazdák? Kilenccel. A vége 29--20-as magabiztos siker lett, a mutatott játékot pedig felejtsük el minél hamarabb. Az, csakis jobb lehet.

ASA-Consolis-HNKC--Tajtavill-Nyíradony 29-20 (16-10)
NB I-es női kézilabda-mérkőzés. Vásárhely, Balogh Imsi Sportközpont, 600 néző. Vezette: Medve, Tóth.

ASA-Consolis-HNKC: ABRAMOVICS -- Lovász 2, Wolf 5 (1), Jókai 4, Gaál 1, Gerstmár R. 2, Koroknai 5 (2). Csere: Nyikolajenko 4, Fülöp 3, Busi 2, Nagy I. 1, Antal, Varga. Edző: Farkas József.

BLajtos -- Flasková 2, Sopronyi 2 (1), Sütő M. 3, Kudor 3, Pádár M. 2, Sütő E. 1. Csere: Király (kapus), Gulyás 1, Szamosi A. 3, Szamosi L. 2, Szűcs, Varsányi 1, Such. Edző: Köstner Vilmos.

Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1.

Az eredmény alakulása, 1. perc: 0--1, 2. p.: 2--1, 13. p.: 5--6, 18. p.: 9--6, 22. p.: 12--7, 29. p.: 15--9, 31. p.: 17--10, 37. p.: 18--15, 45. p.: 22--15, 48. p.: 25--16, 59. p: 28--19.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ledarálta a Szeged a Fehérvárt

Az elején álmos, a fordulás után viszont már remek játékkal győzte le a LEN-kupa-győztes Szeged a Fehérvárt az OB I alapszakaszt záró fordulójában. Tovább olvasom