Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

HNKC: győri búcsú

Az ASA-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata az utolsó fordulóban, vasárnap 16 órakor a már bajnok és százszázalékos Győr otthonában szerepel.
A vasárnapi Győr–ASA-HNKC mérkőzésnek nincs tétje: a házigazdák már aranyérmesek, a Vásárhely pedig hatodik. Felszabadult örömjátékkal búcsúzhat mindkét együttes a bajnokságtól. A vendég kék-sárgák vezetőedzőjének, Rapatyi Tamásnak az ráncolhatja a homlokát, hogy három játékosra sem számíthat az utolsó találkozón.

A Fehérép Alcoa elleni meccsen agyrázkódást szenvedett Földes Kata otthon fekszik, eddig edzeni sem tudott, Szepesi Ivettnek eltört az ujja, gipszben van a keze, a beállós Borbély Zsanett pedig kisebb térdműtéten esett át, ezért ő sem lehet ott a pályán.

– Igaz, hogy tét nélküli a mérkőzés, de bajnoki, vagyis nem szabad könnyedén, lezseren vennünk – mondta Rapatyi –, így is készültünk a héten. Bízom benne, hogy a játéké lesz a főszerep, és méltó ellenfelei leszünk Európa egyik legjobb csapatának. Becsületes, tisztességes játékot, a körülményekhez képest tisztes helytállást várok, és azt, hogy ezért a lányok megtegyenek mindent; amennyiben ez megvalósul, elégedett leszek. A tét már egyik gárdát sem nyomasztja, ezért felszabadult, igazi örömkézilabdát is hozhat a találkozó.

Arról már beszámoltunk, hogy Jenőfi Katalin és Borbély Zsanett távozik az együttestől. A jövő hét elejére kialakulhat a következő szezonra készülő keret, az edző pedig – információink szerint – a csapatot korábban már irányító szakember lehet.

A bajnokság állása

1. Győri ETO KC 21 21 0 0 728 – 515 42
2. Dunaferr 21 19 0 2 691 – 569 38
3. Ferencváros 21 16 0 5 671 – 553 32
4. Fehérép Alcoa 21 12 1 8 607 – 600 25
5. Debrecen 21 10 3 8 615 – 590 23
6. ASA-HNKC 21 8 2 11 554 – 593 18
7. Derecske 21 6 4 11 563 – 598 16
8. Békéscsaba 21 7 0 14 513 – 536 14
9. Váci NKSE 21 6 2 13 571 – 616 14
10. Vasas 21 4 3 14 527 – 604 11
11. Kiskunhalas 21 4 2 15 554 – 662 10
12. Goldberger 21 4 1 16 460 – 618 9

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopronban lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli

Az Univer és a Kaposvár elleni győzelem után a Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli szombaton 18 órától… Tovább olvasom