Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

HNKC: Kötelező a győzelem

Az élvonalbeli vásárhelyi női kézilabdások ma 18 órakor a fővárosban az újonc Hunnia KSK vendégeként lépnek pályára. Kötelező a győzelem.
Az ASA-Consolis-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata legutóbb hazai pályán a Győrtől szenvedett egygólos (32–33), balszerencsés vereséget. Ma 18 órától idegenben az újonc Hunnia KSK következik. A fővárosiak a vásárhelyiekkel azonos mutatókkal rendelkeznek (egy siker, három fiaskó): a Halast 23–17-re legyőzték, míg a Fehérvártól (28–34), a Váctól (24–34) és a Dunaújvárostól (23–39) kikaptak.

– A Hunnia mindent megtesz majd azért, hogy a két pontot otthon tartsa, mi pedig azért, hogy ezt megakadályozzuk – mondta Farkas József, a HNKC vezetőedzője. – Nem lesz könnyű dolgunk, de állíthatom: kötelező elvárás a győzelem. Ellenfelünk a jó kapusteljesítményre és védekezésre, valamint az abból indított lerohanásokra alapoz. Döntő lesz az átlövéseink pontossága, és az, hogy a kontrákat milyen százalékban tudjuk gólra váltani. Régi ismerőssel is találkozunk: a szurkolók is bizonyára emlékeznek még Barna Évára, évekkel ezelőtt Vásárhelyen kézilabdázott.
A szakember nem számíthat a részleges bokaszalag-szakadást szenvedett Pomozi Nikolettre. Az ASA-Consolis október 6-án (kedd) 17 órakor játssza magyarkupa-mérkőzését Kiskunhalason.

A bajnokság állása

1. Győri ETO KC 4 4 0 0 143 – 94 8
2. Békéscsaba 4 4 0 0 114 – 87 8
3. Debrecen 4 3 0 1 131 – 104 6
4. Siófok 4 3 0 1 114 – 113 6
5. Ferencváros 4 2 0 2 134 – 120 4
6. Váci NKSE 4 2 0 2 113 – 101 4
7. Alcoa Fehérvár 4 2 0 2 109 – 111 4
8. HNKC 4 1 0 3 115 – 129 2
9. Dunaújváros 4 1 0 3 116 – 131 2
10. Hunnia 4 1 0 3 98 – 124 2
11. Veszprém 4 1 0 3 100 – 132 2
12. Kiskunhalas 4 0 0 4 78 – 119 0

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi TE: remek kezdés

A férfi tekecsapat-világkupa első napja, három játékos után a budapesti FTC-csarnokban zajló… Tovább olvasom