Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

HNKC: négy új játékos érkezett

A HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapatának vezetősége mindent megtesz azért, hogy a 2006/2007-es szezont egy megerősített gárda kezdhesse el.
A HNKC SE július 10-én kezdi meg a felkészülést a 2006/2007-es feladatokra és akkor már a négy új játékos is ott lesz Kiss Szilárd vezetőedző keretében. Antós István klubelnök adott arról tájékoztatást lapunknak, hogy az egyesületnek sikerült feltöltenie a kissé megfogyatkozott sorokat. Győrből egy évre kölcsönbe érkezett a beállós posztra Reiner Szabina (tagja volt a felnőtt keretnek, az ifiben 17 meccsen 70, az NB I/B-s Győri Graboplast ETO KC II-ben 19 mérkőzésen 89 gólt szerzett, korosztályos válogatott), a jobb szélre pedig Földes Kata (az ifiben 12 meccsen 33, az NB I/B-s Győri Graboplast ETO KC II-ben 16 mérkőzésen 70 gólt lőtt), mindketten 1988-as születésűek, vagyis 18 esztendősek.

A húszéves balszélsővel, Szepesi Ivettel – ő Dunaújvárosból teszi át a székhelyét – három évre szóló szerződést kötött a kék-sárga egyesület. Szepesi 2005/2006-ban tagja volt a Dunaferr NK felnőtt keretének, az ifjúsági együttesben 16 mérkőzésen 99 gólt szerzett, míg a Tamási KC NB I/B-s alakulatában 24 találkozón 150-szer bizonyult eredményesnek.

A már említett beállós posztra – innen távozott a rutinos, egykori válogatott kerettag Gaál Adrienn a Vasasba – még egy ember érkezett: a 24 éves Fülöp Andrea a Szeged-Kiskundorozsmából igazolt két esztendőre a HNKC SE-hez. Az SZKKSE színeiben 2005/2006-ban 26 találkozón 77 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját.
A felsoroltakon kívül még egy kapust szeretne igazolni a Vásárhely.


Nevezett a HNKC SE

Olyan ijesztő hír jutott el hozzánk, hogy a HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapatának nevezése nem érkezett meg a szövetségbe. Utánajártunk, mi lehet ennek az oka, kérdésünkre Antós István klubelnök válaszolt:
– Ezt az információt elhamarkodottan „szivárogtatták ki" – közölte a sportvezető –, a jelentkezéseket ugyanis június 30-áig kellett postára adni. Ezt mi természetesen megtettük, minden olyan dokumentumot csatoltunk a nevezéshez, melyet a szövetség illetékesei kértek. Vagyis nem lehet akadálya az indulásunknak.
A Vásárhelyért tehát a 2006/2007-es szezonban is szurkolhatnak a sportág szerelmesei, a sorsolást ma tartják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelemmel kezdett a Hód TC

Magabiztos győzelemmel kezdte szuperligás szereplését a Hód TC férfi teniszcsapata. A vásárhelyiek… Tovább olvasom