Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Hódi Károly vb-álmai

Szeged - A szegedi Hódi Károly a negyedik helyen végzett a fábiánsebestyéni nemzetközi kettesfogat-hajtó versenyen. A válogatott sportoló célja, hogy bekerüljön a jövő évi Tapolcsányban induló vb-csapatba.
– Egy pillanat, leállítom a traktort! Már csend van.

– Munkában?

– Persze, éppen szénát gyűjtöttem a lovaknak.

Ezzel a gyors diskurzussal kezdődött a beszélgetés a válogatott fogathajtóval, Hódi Károllyal. A szegedi klasszis sportoló is rajthoz állt a fábiánsebestyéni nemzetközi kettesfogat-hajtó versenyen, ahol végül összetettben a negyedik lett.

Hódi Károly célja kijutni a 2013-as világbajnokságra. Fotó: MTI
Hódi Károly célja kijutni a 2013-as világbajnokságra. Fotó: MTI


– Nem vagyok elégedett a produkcióval, szerettem volna felkapaszkodni a dobogóra. Ez végül nem jött össze, a maratonhajtás nem sikerült, itt csak nyolcadik lettem. Végül is a tervem az volt, hogy ez a viadal egy felkészülés, gyakorlás, hiszen a komoly célom az, hogy jövőre bekerüljek a kettesfogat-hajtó válogatottba. Világbajnokságot rendeznek a szlovákiai Tapolcsányban, szeretnék a magyar válogatott tagjaként részt venni a vb-n.

Jól kezdődött a fábiáni verseny Hódi számára, az első nap után még az élen állt a versenyben.

– Díjhajtásban is van mit fejlődnöm, 10 ponttal többet kellene szereznem. Két új lóval indultam a versenyen, egy lipicaival és egy hollanddal. Mindkét állat a volt négyesem tagja volt, és ott könnyűszáron vezetjük őket. Éppen ezért volt számukra szokatlan a kettes szereplés, ezért rontottunk többet a maratonhajtásban. A jövő héten Tapolcsányba utazunk, a világbajnokság helyszínén rendeznek egy nemzetközi versenyt. Aki csak teheti, ott lesz, vb-mezőny jön össze. Az egyik lovat most lecserélem egy olyanra, amelyik a tavasszal nagyon jól ment. Kísérletezem, szeretném megtalálni a legjobb fogatot 2013-ra.

Szenzációsan sikerült a fábiánsbestyéni viadal. Mindenki dicsérte, köztük a végső győztes, a hétszeres világbajnok Lázár Vilmos is.

– Maximálisan elégedett voltam a pályával, a rendezéssel, a szervezők minden olyan hibát kijavítottak, amellyel még a tavaszi versenyen találkoztunk. Jól éreztem magam, de amint említettem, a negyedik hely miatt nem vagyok boldog. De majd jövőre, a vébéért kelek, a vébéért fekszem – fejezte be a beszélgetést Hódi Károly.

Olvasóink írták

  • 3. Kurailaci 2012. augusztus 31. 13:30
    „Kedves mag! Írd ki a neved,ne bujkálj áll évek mögé! Tudod úgy ?r valamit egy hozzászólás igazán,ha odateszed mell? a neved is! Ne bántsd ezt a nagyszerű sportembert mert szerintem nem is ismered! Ha meg unatkozol írd meg itt a telefonszámod ?s biztosítunk neked testhezálló munkát! Kurai László voltam makórol! Remélem válaszodban közlöm te is a neved! TUDOD ÚGY FER A JÁT?K!”
  • 2. mag 2012. augusztus 31. 12:18
    „OLAJOZÁSBOLL TELLET A HOBBIDRA !”
  • 1. mag 2012. augusztus 31. 12:16
    „SZIA KARCSI JOBBIKUS VAGY MÉG OLAJ SZ.......... ...... S MG TE AKARTÁL JOBBIK ELNÖKKKK LENNI SLC 600 JAJA”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Atlétikai Tisza-kupa a Tisza-parton

Nemzetközi atlétikai verseny lesz szombaton 13 órától a Felső Tisza-parti stadionban. Tovább olvasom