Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Hokiláz: háromszor itthon a Volán

Sorrendben három bajnoki mérkőzését is hazai pályán játssza a Tisza Volán MTK jégkorongcsapata. A felnőtt OB II-ben ugyanis holnap az Újpest, jövő vasárnap az éllovas Debrecen, míg november 27-én a Vasas látogat a műjégpályára.
A holnap 18 órakor kezdődő mérkőzés – amelyre ingyenes a belépés, a szegedi klub vezetői pedig minden szurkolót egy pohár forralt borral vendégelnek meg – érdekessége, hogy az ellenfél, az Újpest a szokásosnál várhatóan erősebb csapattal érkezik, hiszen a magyar válogatott miskolci négyes tornája miatt az OB I-ben szünet van, így pedig az első keretet alkotó játékosok (így például a szlovéniai junior tornán szereplők) is ráérnek. Kalocsa László tanítványai az eddigi egyetlen hazai mérkőzésükön 4–2-re legyőzték a Dab.Doclert.

– Hetler eltiltott, míg Ódrynak szétszakadt az ajka, de ő remélhetőleg tud játszani. Az erős Újpest ellen is győzelemre játszunk, és bízom abban, hogy legalább annyian kilátogatnak a találkozóra, mint a Dunaújváros ellen – mondta Kalocsa László.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékóék Bulgária eltiprásával bronzérmesek az Eb-n

A magyar férfi sakkválogatott bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, miután az utolsó fordulóban 4-0-ra nyert a bolgárok ellen. Tovább olvasom