Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Homma kedveli Szegedet

Szegeden is jól ismerhetik a labdarúgó-szurkolók a Nyíregyháza japán légiósát, a magyarul remekül beszélő Homma Kazuót (29), aki egykor a Tisza Volán támadója volt, most pedig a Soproni Liga gólszerzőlistáját vezeti holtversenyben négy találattal, miután a Fradinak kétszer is beköszönt.
- Hogy esett a nagy diadal, a Fradi elleni 3–1-es siker utáni első edzés?
– Kemény volt. Két nap pihenőt kaptunk, az jól volt, hiszen az elmúlt pénteken, a Ferencváros ellen kifutottam magam. Igyekszem száz százalékot nyújtani, és bár ez nem mindig sikerül, törekszem rá, hiszen ilyen típusú vagyok. Ezúttal nagyon közel jártam hozzá, de a csapat is. A meccseket követő első tréning programja mindig erdei futásból, konditermi erősítésből áll, most például medicinlabdával csináltuk a feladatokat. Szentes Lázár előre szólt, hosszú hetünk lesz a szombati, Kaposvár elleni mérkőzés előtt.

– Szerény ember, mennyire bírja a fokozottabb érdeklődést?
– El kell fogadnom, ami van. Ha túl sok dologra kell figyelnem, úgyis választok közülük, de még jól bírom a médiaszereplést. Mindennap azt csinálom, amit szeretek és amit az edző mond, ez a munkám, és ehhez hozzátartozik a közszereplés is.

– Eddig három meccs, négy találat a statisztikája: gólkirály lesz?
– Jó lenne, de még csak most kezdődött a bajnokság. Egyébként sokan kérdezték már ezt tőlem. Nem ismerem a jövőt, de minél többször szeretnék betalálni a kapuba. És ebben a kérdésben az összes mérkőzés fontos, bárki is az ellenfél.

– Gyorsan a nyíregyházi szurkolók kedvence lett. Mit érez ebből?
– Egyelőre még keveset, rövid ideje vagyok ugyanis a városban. Jövő nyáron már reális képet alkothatok a nézők szeretetéről.

- Ha így halad, ha ilyen tempóban termeli a gólokat, még válogatott lehet.
– Jót tenne a pályafutásomnak, ha felhúzhatnám a japán nemzeti együttes mezét, de nagyon erős a csapatunk.


– És ha arról esne szó, legyen magyar válogatott, mit mondana?
– Nem akarok két útlevelet. Japán vagyok.

– Van-e valami extra dolog, amellyel az aktuális találkozóra készül?
– Nincs semmi különös. Ha lenne, és egy idő után nem működne, úgyis változtatni kellene rajta. Általában felteszem magamnak a kérdést, mit csinálnék szívesen, és azt csinálom, amihez kedvem van.

– Tudja, ki áll az élen a japán J-League-ben?
– Hogyne: a Kashima Antlers vezet nyolcpontos előnnyel, húsz forduló után. Az otthoni hírekből szerencsére napra kész vagyok.

– Az első magyar klubja a Tisza Volán volt, játszott tehát Szegeden is, mielőtt Pápára, majd Diósgyőrbe igazolt. Hogyan gondol a városra?
– Nekem csak jó emlékeim vannak róla. Bár a pihenés két napját most Budapesten töltöttem, de szeretek járni Szegedre is, hiszen vannak ott barátaim, valamint japán diákokat is találhatok. Éppen Szegeden ismertem meg akkori klubtársamat, a kapus Balázsy Zolit, aki nagyon sokat segített már nekem.

– Szegeden volt egy honfitársa, Ucsino. Vele mi van?
– Otthon gyerekekkel foglalkozik, mellette amatőrként futballozik. Szeged nagy város, még sincs első osztályú csapata – ez viszont nekem egy kicsit furcsa. Jó lenne, ha másképp lenne.

Életpálya

Született: 1980. március 17., Tokió (Japán).
Magassága: 175 cm, súlya: 75 kg.
Eddigi magyarországi pályafutása: FC Szeged (2004– 2005, NB II, 12 meccs, 9 gól), Pápa (2005–2007, NB I, 28/4), Tisza Volán (2007 ősze, NB III, 12/15) Diósgyőr (2008 tavasza–2009 nyara, NB I, 43/15), Nyíregyháza (2009–?, NB I, 3/4).
A Soproni Liga gólszerzőlistájának jelenlegi élcsoportja: 4 gólos: Zahorecz (Kaposvár), Lencse (MTK), Homma (Nyíregyháza), 3 gólos: André Alves (Videoton).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi bemutatója

Több ezren voltak kíváncsiak Talmácsi Gábor tegnapi bemutatójára, amelyet a… Tovább olvasom