Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Horváth Zsuzsa: tudunk nyerni Sopronban

Sorozatunkban aktualitásokkal – sikerekkel, kudarcokkal – foglalkozunk. Az alapszakasz második helyéért lép pályára a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata szombaton Sopronban. Ott, ahol a szegediek válogatottja, Horváth Zsuzsa 10 évet húzott le.
– Szegedi szempontból nem alakult szerencsésen az alapszakasz hajrája: nem elég, hogy a Szeviép kikapott hazai pályán a Pécstől, a Sopron kedden nyerni tudott a Mecsekalján, így az utolsó fordulót a harmadik helyről várhatja a szegedi együttes.
– Való igaz, ennél sokkal rosszabbul nem jöhettünk volna ki az utóbbi két fordulóból, hiszen még úgy is visszaestünk, hogy nyerni tudtunk Győrben. Ehhez sajnos az is kellett, hogy a Pécs Szegeden remekeljen, míg hazai pályán betlizve esélyt adjon a Sopronnak az alapszakasz-győzelemre – amiben már csak mi akadályozhatjuk meg Holtékat.

– Egyszerű a képlet: egy meccset, vagy a szombati alapszakaszbelit, vagy a várhatóan egymás elleni elődöntőben, de biztosan kell nyerni Sopronban ahhoz, hogy a Szeged döntőzhessen. Sikerülhet?
– Bátran mondhatom, hogy igen. Az aranyéremre pályázó csapatok közül mindhárom együttes hasonló játékerőt képvisel, így ahogy a Pécs és a Sopron nyert rangadót idegenben, nekünk is összejöhet. Ehhez persze a legjobbunkat kell hoznunk, és reménykednünk, hogy a WNBA-ből igazolt villámgyors soproni irányító, Kristi Toliver nem illeszkedik be annyira gyorsan – bár a keddi játékát látva inkább magunkban kell bíznunk.

Horváth Zsuzsa
Horváth Zsuzsa.

– Soproni napok jönnek: az NB I mellett a kupaelődöntőben is egykori csapata ellen játszanak. Melyik sorozatban lehet több esélyük?
– Mivel a pécsi négyes döntőben nemcsak mi, hanem a Sopron is idegenben lesz, azt gondolom, a kupában hamarabb megfoghatjuk az MKB-t. Sőt mivel a kisalföldiek és tavaly a Szeviép is bebizonyította, lehet meccset nyerni a Mecsekalján, az aranyérem sem tűnik irreális célnak a jövő hétvégi final fourban.

Olvasóink írták

  • 4. nbence86 2010. március 19. 16:42
    „Én is pont arra akartam rámutatni, amire mmmmm: az elődöntőben a Pécs lesz az ellenfél, ha nem sikerül a soproni győzelem. Ha viszont igen, akkor a Sopron - viszont szegedi pályaelőnnyel. Soproniként természetesen az előbbi verzióban reménykedem, a tavalyihoz hasonló végkimenetellel.”
  • 3. greg 2010. március 19. 13:23
    „Az aranyhoz minden féleképpen kétszer nyerni kell idegeben. Egyszerű a képlet, remélem Kajdacsi megtalálja önmagát.”
  • 2. stevestone 2010. március 19. 12:42
    „Igaz, félreérthető.

    Köszönöm,
    GyI”
  • 1. mmmmm 2010. március 19. 10:03
    „A pontosítás kedvéért:
    Ha szombaton Sopronban nyer a Sopron, akkor a Szeged az elődöntőt a Péccsel játsza pályahátrányból.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drámai csatát nyertek a kecskeméti röplabdázók

Hatalmas küzdelemben, a döntőszettet 16-14-re nyerve diadalmaskodott a Kecskemét a Dunaferr ellen férfi röplabda Extraliga elődöntőjének 1. mérkőzésén. Tovább olvasom