Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Hozta a kötelezőt a Loki

A labdarúgó Borsodi Liga nyitányán a legnagyobb bravúr az Újpesthez fűződik, amely kétgólos hátrányból fordítva szerezte meg mind a három pontot. A Debrecen is nyert, a címvédő nagy csatában múlta felül a Diósgyőrt.
Az élvonal idei első találatát a Vasas középpályása, Németh szerezte a Tatabánya ellen. Az angyalföldiek meg is nyerték a meccset, akárcsak a Zalaegerszeg – Waltnerék a Paksot múlták felül. Ez még pénteken történt, szombaton pedig arról vehettek tudomást a drukkerek, hogy az aranyéremre pályázó Újpest az újonc Siófokot leckéztette meg. De milyen nehezen! A szünetben még a Balaton-partiak vezettek két góllal, csakhogy a mérkőzések általában két félidőből szokott állni. Na ezt felejthették el a házigazdák, a rutinosabb lilák pedig könyörtelenül büntettek. A Sopron bravúrpontot ért el Kaposváron, lévén, hogy 82 percen keresztül tíz emberrel játszott.

Tegnap is két találkozót rendeztek. A kupagyőztes Honvéd könnyen nyert a REAC otthonában, a címvédő Debrecen viszont nehezen Diósgyőrben, amely kapuját a Ferencszállásról származó Köteles László védte.

Eredmények:

Vasas–Tatabánya 3–1 (2–1)
Budapest, Illovszky-stadion, 2500 néző. Vezette: Szabó S.
Gólszerzők: Németh N. (4.), Kenesei (9. – 11-esből), Odrobéna (79.), ill. Kriston (14.).
ZTE–Paks 3–1
Zalaegerszeg, 4500 néző. Vezette: Arany.
Gólszerzők: Tóth Z. (45.), Waltner (61., 90. – utóbbit 11-esből), ill. Márkus (6.).
Kiállítva: Balaskó (87. – Paks).
Siófok–Újpest 2–4 (2–0)
Siófok, 10 000 néző. Vezette: Szabó Zs.
Gólszerzők: Tusori (2.), Homonyik (20.), ill. Foxi (50.), Nagy O. (75.), Rajczi (77., 94.).
Kaposvár–Sopron 1–1 (0–1)
Kaposvár, 3000 néző. Vezette: Solymosi.
Gólszerzők: Szakály P. (55.), ill. Sira (35.).
Kiállítva: Giura (8. – Sopron).
Diósgyőr–Debrecen 1–2 (1–2)
Diósgyőr, 6000 néző. Vezette: Iványi.
Gólszerzők: Katona (21.), ill. Kouemaha (8., 16.).
REAC–Honvéd 0–3 (0–1)
Budapest, Budai II-stadion, 1500 néző. Vezette: Fábián.
Gólszerzők: Bárányos (39.), Abraham (53.), Pomper (59.).

Az MTK–Fehérvár találkozót ma 18 órakor (Sport2) játsszák, a Nyíregyháza–Győr mérkőzést viszont elhalasztották, a kezdési időpontról később döntenek.

A bajnokság állása

1. Honvéd 1 1 – – 3 – 0 3
2. Újpest 1 1 – – 4 – 2 3
3. Vasas 1 1 – – 3 – 1 3
Zalaegerszeg 1 1 – – 3 – 1 3
5. Debrecen 1 1 – – 2 – 1 3
6. Kaposvár 1 – 1 – 1 – 1 1
Sopron 1 – 1 – 1 – 1 1
8. Fehérvár 0 – – – 0 – 0 0
Győr 0 – – – 0 – 0 0
MTK 0 – – – 0 – 0 0
Nyíregyháza 0 – – – 0 – 0 0
12. Diósgyőr 1 – – 1 1 – 2 0
13. Siófok 1 – – 1 2 – 4 0
14. Paks 1 – – 1 1 – 3 0
Tatabánya 1 – – 1 1 – 3 0
16. REAC 1 – – 1 0 – 3 0


Dlusztus András debütált az NB I-ben

A szegedi nevelésű Dlusztus András a Sopron színeiben bemutatkozott az NB I-ben. A 19. születésnapját tegnap ünnepelt labdarúgó belső védőként végigjátszotta a Kaposvár ellen idegenben 1–1-re végződött találkozót.
– A döntetlent már csak azért is jó eredménynek tartom, mert a 8. perctől emberhátrányban futballoztunk – magyarázta András. – A második félidőben szinte végig a mi térfelünkön pattogott a labda, jókora fölényben játszott a Kaposvár. Sok volt a dolgom, és bár néhány esetben hibáztam, nem vallottam szégyent.
Amikor még Szegeden rúgta a labdát, nem belső védőként kapott szerepet éppen aktuális csapataiban.
– Már Brazíliában is játszottam ezen a poszton, Sopronba is eleve a védősorba érkeztem. Hároméves szerződést kötöttem (akárcsak a makói nevelésű Gyömbér Gábor, aki az 55. perctől volt a Kaposvár ellen a pályán, a szerk.), az első évadban a célom az, hogy minél többet játsszak. Helyezkedésben még fejlődnöm kell, de úgy gondolom, ha rutint szerzek, az rengeteget segít majd. Détári Lajos az edzőm, jobb kezekbe nem is kerülhettem. Ahogy a többiek, én is nagyon tisztelem, bármit mond, követel tőlünk, azt zokszó nélkül elfogadjuk. Az különösen tetszik benne, hogy játékospárti.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékony meccsen: médiagyőzelem

Szombaton a rekkenő hőség ellenére pályára lépett a Csongrád megyei média válogatott és a… Tovább olvasom