Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Hungerit: aranydöntés a fővárosban

Az ötödik mérkőzés dönt a női vízilabda- bajnokság aranyérméről. A Hungerit-Szentes a szerdai, negyedik találkozón 18–12-re verte az UVSE Centrált, ezzel kiegyenlítette a párharc állását. A legutóbbi, összeszedett, lelkes, gólerős játékkal idegenben is nyerhetnek Tóth László edző tanítványai.
17–18 (büntetőkkel), 10–6, 7–11, 18–12. A női vízilabda-bajnokság fináléjának eddigi eredményei, Hungerit- szempontból. És a döntő utolsó Szentesen lőtt piros- kék gólját, a tizennyolcadikat a pályafutását befejező Győri Eszter szerezte.

– A megbeszélés zárómondata az volt edzőnknek, Tóth Lászlónak, reméli, Sabrinának és nekem nem ez lesz az utolsó, szentesi színekben játszott meccsünk. Elérzékenyültünk, de ezt magunk is így gondoltuk. Megható volt, amennyi szeretetet kaptunk a szurkolóktól – emlékezett a népszerű Győri. Elmondta még: nagyon jó érzés volt telt ház, fantasztikus közönség előtt pólózni, és ismét bizonyították, a szentesi uszodában nem könnyű, szinte lehetetlen nyerni a riválisoknak.

– Nagyon jó csapattá értünk a bajnokság hajrájára – jegyezte meg. A szerdai diadal után az ünneplés sem maradt el.

Győri pályafutása utolsó meccsén bajnok lehet. Fotó: Vidovics Ferenc
Győri pályafutása utolsó meccsén bajnok lehet. Fotó: Vidovics Ferenc

– Édesanyám két hatalmas, saját készítésű szamócatortával lepett meg minket, azt elfogyasztottuk, megittunk egy-két pohár bort, lazítottunk, beszélgettünk egy kicsit. De aztán mentünk haza pihenni, mert szombaton még fontos feladat vár ránk. Otthonában már az Újpestnek van több veszítenivalója, de amennyiben Budapesten is olyan összeszedetten játszunk, mint szerdán, győzhetünk. És nyerni akarunk, az a célunk! Bízom benne, sok szurkoló elkísér minket a fővárosba, és otthoni hangulatot teremtve segítenek bennünket – közölte Győri Eszter, aki a tervek, elképzelések szerint a 2015/16-os pontvadászattól másodedzőként segíti majd Tóth László munkáját.

– Nekünk jobb a mérlegünk, az Újpest ugyanis nem hozta mindkét hazai mér- kőzését a fináléban, az első a rendes játékidőben döntetlennel zárult, mi viszont mindkettőt megnyertük – sorolta Tóth László, a Hungerit- Szentes vezetőedzője.

– Komolyra fordítva a szót, ezúttal is azt tudom mondani, mint a hazai találkozó előtt: lazán, bátran, vagányan kell pólózni, ez szerdán sikerült, nem maradt el az eredmény sem. A tét ellenfelünket nyomasztja jobban, de rajtunk is ott lesz a teher, mi is bajnokok akarunk lenni. Támadásaink hatékonyak voltak, a védekezésen még akad javítanivaló. Sikerülhet a győzelem, ha kellő alázattal, fegyelmezetten játszunk, de
a bravúrhoz minden kell, „könnyűlovasság, gyalogság, nehéztüzérség" – visszük az ágyúkat – ígérte Tóth László.

Még megjegyzendő: a szentesi disznó – ahogy korábban Tóth Ildikó, az UVSE- Centrál csapatkapitánya fogalmazott a Hungerittel kapcsolatban, és azt mondta, le kell szúrni –, köszöni szépen, él, egyre jobban érzi magát, és fut, rohan előre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teke: csoportelsőségek

A németországi Speichersdorfban zajló 6. tekecsapat-világbajnokság csoportkörének harmadik napján a magyar férfiválogatottban mind a négy szegedi játékos pályára lépett a horvátok ellen megnyert csoportrangadón, és közülük csak Karsai kapott ki, Kiss Norbert, Kakuk és Zapletán is nyert. Tovább olvasom