Délmagyar logó

2018. 09. 21. péntek - Máté, Mirella 14°C | 28°C Még több cikk.

Huszonnégy éve már...

Hódmezővásárhely - Sorozatunkban olyan sportolókat mutatunk be, akik már nem lehetnek közöttünk. Tegnap volt 24 éve, hogy tragikusan fiatalon, 23 esztendősen repülőbalesetben életét vesztette Czuczi Roland. A tehetséges hódmezővásárhelyi motokrosszversenyző emlékét a család mellett a Rolandring is őrzi.
Czuczi Roland (1965-1988)
Czuczi Roland (1965-1988)
Korosztálya egyik legtehetségesebb motokrosszosának tartották Czuczi Rolandot. Az 1965-ös születésű versenyző igazi motoros családból származik, édesapját, Czuczi Győzőt senkinek sem kell bemutatni Vásárhelyen, így nem volt kérdés, hogy Roland is a sportágnál köt ki.

A 80-as évek elején az ötszörös magyar bajnok Técsy Sándor kezdett el vele foglalkozni, és hamar kiderült, hogy van érzéke a sportághoz. A Hódgép SE csapatában a legkisebb, 50 köbcentiméteres kategória után két évvel már a felnőtt 125-ös első osztályban szerepelt, 18 évesen, 1983-ban pedig a válogatott keretébe is meghívták. Sőt a nemzeti csapat tagjaként a nagy siker is hamar megérkezett, ugyanis megnyerték az akkori legrangosabb kontinentális motokrossz-csapatverseny, a Béke Barátság Kupa magyarországi fordulóját. Roland számára az 1984-es év volt a legsikeresebb, amikor bajnok lett géposztályában, majd az azt követő években 27 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, járva a világot Kubától Hollandiáig, a Szovjetuniótól Bulgáriáig.

A motorozás mellett több sportágban is kipróbálta magát, mindig a veszélyt kereste. A motorcsónak nagy kedvence volt, de vízisízett és búvárkodott is, majd jött a repülés, a végzetes szerelem: 1988. október 16-án ultrakönnyű motoros gépével a szürkületben nem vett észre egy magasfeszültségű vezetéket, és halálos balesetet szenvedett.

A család, a sporttársak és a barátok azzal őrizték meg az emlékét, hogy létrehozták a Czuczi Roland Sportalapítványt, amely az autó- és motorsport, valamint Hódmezővásárhely legjobb sportolóit tizenkét éven keresztül részesítette elismerésben – kapott díjat többek között Risztov Éva úszó (ő négyszer is), Kirsner Erika kézilabdázó, Talmácsi Gábor és Németh Kornél motorversenyző is. Az alapítvány később megszűnt, a megmaradt vagyonát pedig a vásárhelyi motokrosszpálya felújítására fordították – a létesítmény ezt követően vette fel a Rolandring nevet – azt, amely az örökkévalóságnak megőrzi Czuczi Roland emlékét.

Olvasóink írták

  • 1. booo 2012. október 17. 17:01
    „Sajnos én ott voltam az akkori "ÉP-SZÖV" területen a baleset után és mindenre emlékszem! Szörnyű látvány volt! Nem tudom azzal a szerencsétlen lánnyal, aki mellette ült és súlyos sérüléseket szenvedett, azóta mi történt? ?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Brandenburgi kupa Békéscsabán

Idén Békéscsaba adott otthont a 35. alkalommal megrendezett Szeged–Brandenburg nemzetközi utánpótlás súlyemelő-találkozónak. Tovább olvasom