Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

HVSC: amatőrök, profi utánpótlással

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi HVSC felnőtt vízilabdásai az OB I/B-ben szerepelnek, az utánpótlás viszont népes, 160-165 fős, és a fiatalok szép eredményeket értek, érnek el.
Vásárhelyen nagy, a szentesihez mérhető hagyományokkal rendelkezik a férfi vízilabda. Az eredményesség azonban – főként ami a felnőtteket illeti – messze nem hasonlítható a Kurca-partiakéhoz, a fiatalok azonban szép eredményeket értek, érnek el a különböző korosztályos bajnokságokban.

A mostani egyesületnek, a HVSC-nek jelenleg közel 190 tagja van, és ebből 160-165 utánpótláskorú. A felnőtteket a szentesi Bertók Gyula pallérozza, az ifjúságiakkal és a serdülőkkel Rácz Tamás, a gyerekekkel Vigh Szabolcs, a gyermek lányokkal Fodor Ádám – az olimpiai bajnok Fodor Rajmund öccse, az OB I/B-s keretnek is tagja –, a vidékbajnokságban szereplő csapatokkal, a 2000-es és a 2001-es születésűekkel Kasza Károly foglalkozik, míg a három előkészítőcsapat szakmai munkáját Fehér Zsolt, Bugyi Roland és Szőke Sándor irányítja – tudtuk meg Mérai Sándor technikai vezetőtől. Az országos vidékbajnokságot többször is megnyerték a vásárhelyi fiatalok, most is a pólófellegvárnak számító Egerrel van harcban – mindkét említett korosztály – az elsőségért, a 2000-ben születettek 16-ból 16, a 2001-esek 16-ból 15 meccset nyertek meg eddig.

Népes a csapat: a HVSC utánpótlása. Fotó: DM/DV
Népes a csapat: a HVSC utánpótlása. Fotó: Molnár Bence

Az utánpótlás egyik legjobb fokmérője, mennyi játékost ad „fel" a felnőtt keretbe. Az utóbbi időszakból a mindszenti Párkányi Ákost lehet megemlíteni, akit a HVSC-ből igazolt le a nagy terveket szövögető Debrecen, a közelmúlttól pedig már a Valdor-Szentesi VK keretét erősíti.

De ebbe a kategóriába sorolható még Nádasdi Zala és Gergő, régebbről a Fradiban és a Szegedben is megfordult Lehmann István, valamint Szabó Nándor (például: Újpest és Szentes) is. Iskolai bázisa nincs az egyesületnek, nem is erőltetik a kiépítését, ugyanis a vízilabda amatőr szinten működik Hódmezővásárhelyen – bár az ifjak rendre profi eredményeket produkálnak –, ezért az edzésre járó fiataloknak is hangsúlyozzák: első a tanulás, a sport, a tréningek ne menjenek a tanulás rovására.

– A költségvetés jelentős részét a TAO-s pénzek adják – mondta el érdeklődésünkre Pölös Gábor elnökségi tag. A megnyert összeg (a klub kérte, ne forintosítsuk) egyharmada még nem realizálódott. Pölös még elmondta: egy első osztályú gárda biztos jelentős húzóerőt, motivációt jelentene a gyerekeknek, de a felnőtt gárda élvonalbeli menedzselése legalább 40-50 millió forinttal növelné a büdzsét, ennek előteremtésére pedig nincs reális esély.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pihenőn a Pick Szeged

Pihenővel telik a hét a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata számára. Tovább olvasom