Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Idegenben játszanak

A HNKC NB I-es kézilabdacsapata ma 18 órakor Kiskunhalason lép pályára, míg a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata holnap 18 órakor Zalaegerszegen játssza utolsó szezonbeli bajnokiját.
Kiskunhalas - HNKC SE Ma 18:00

Pénteken a Kiskunhalas vendégeskedett Vásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban és nyert 30–24-re. Mindenki csalódott volt: a játékosok, a szurkolók és Buday Ferenc vezetőedző is.

– Nagyon nagy problémát okozott számunkra ez a mérkőzés – mondta a szakember. – Úgy éreztük, alaposan felkészültünk a Halasból minden szempontból, de a védekezést nem bírtuk maradéktalanul megoldani. Persze mezőnyben sem jeleskedtünk, tizenöt ziccert, százszázalékos helyzetet hagytunk ki, és tizenhét különböző típusú – a labdaeladástól a lépéshibáig – technikai hibát vétettünk. Már ez a két szám is megmagyarázza, miért nem tudtunk sikeresek lenni.

Ma 18 órától következik a második „csipkemeccs", ezúttal már idegenben. Vajon a hazai kudarc után miként látja az esélyeket a tréner?
– Ezt a találkozót is nyitottnak tartom, csakúgy, mint a pénteki vásárhelyit. Bármi megtörténhet, kaparni, küzdeni fogunk, nem adjuk könnyen a bőrünket – ezt a lányok nevében is ígérhetem. A hátralévő időszakban fokozottan a csapategységre helyezem a hangsúlyt, mert ez lehet a kulcsa mindennek.

Zala Volán - Szeviép-Szeged Holnap 18:00

Utolsó meccs. A 2005/2006-os bajnoki szezonban utoljára lép pályára a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata. A Tisza-partiak a Zala Volán ellen az ötödik hely megszerzéséért csatáznak. A két győzelemig tartó párharc 1:1-re áll.

Holnap este hat órakor a Zalaegerszegen szerepel a Szeviép. A tét nagy. Mindkét együttes az ötödik helyre hajt. Az első meccsen a Zala Volán remekelt, míg a második, a szegedi derbin már a Domokos Mihály edzette Tisza-parti alakulat. Egy biztos, hogy a csapatkapitány Mészáros Kornélia nem játszik, hiszen az egykori válogatott bedobót pénteken megműtik. Szerencsére a többiek egészségesek, és ha hasonló produkcióval rukkolnak elő elő, mint 77–64-re megnyert összecsapáson, akkor a győzelem sem maradhat el.

I. P. – S. R.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pick Szeged: le kell vonni a tanulságot

A három nyert mérkőzésig tartó férfi kézilabda NB I döntőjében az elmúlt szombati győzelmével… Tovább olvasom