Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 8°C Még több cikk.

Idegvágta

"Ja, kérem, nem szabad őrizgetni a régmúlt emlékeit. Például olyan időkből, amikor a magyar atléták még olimpiai aranyakat nyertek."
Ja, kérem, nem szabad őrizgetni a régmúlt emlékeit. Például olyan időkből, amikor a magyar atléták még olimpiai aranyakat nyertek. Hogy csak a gerelyhajítást említsem: Németh Angéla, Németh Miklós neve hallatán bizony megremegett ama bizonyos sportdárda az ellenfelek kezében.

A vasárnap befejeződött osakai atlétikai világbajnokságon viszont már csak a magyar gyomorideg remegett, amikor egy-egy nap után tüzetesebben átvizsgáltuk: milyen eredményt is szállítottak versenyzőink. Végül aztán a világversenyről, ahol mintegy ötven ország szerzett érmet, sikerült úgy hazautaznunk, hogy még a dobogó közelébe sem nagyon kerültünk. Két ötödik helyünk akár már vastapsot is érdemelne ilyen csúfos bukás közepette, miközben olyan országok iratkoztak fel az éremszerzők közé, amelyeknek nevét egy-két évtizede talán még nem is igen ismerték az atléták világszövetségében.

Tudom, az idők változnak. De ennyire? A Föld egyik legnépszerűbb sportja, amely egyébként dollármilliárdokat mozgat meg, s komolyabb versenyeivel tíz- és tízezreket vonz a stadionok lelátóira, mifelénk olyan súlyos sérüléssel bajlódik, amin aligha segít néhány vitamininjekció. Az athéni olimpián ugyan még villogtunk az egész sportvilágot felháborító doppingbotránnyal, mert az, hogy egy ország versenyzői közül kettőtől is elvegyék az aranyat atlétikában, páratlan teljesítmény volt. Talán ennek is köszönhető, hogy a magyar sprinterekkel, ugrókkal, dobókkal nem igazán számolnak már akkor sem, ha egy középkategóriás verseny szervezésébe kezdenek.

De ezt feledve, s Osakára visszatérve leszögezhetjük: aligha azokat a versenyzőket kell okolni, akik a vébészerepléshez szükséges szintet mégiscsak teljesítve, kijutottak Japánba. Sokkal inkább azt az iskolai oktatási rendet, ami szinte kiradírozta az atlétikát a tananyagból, azokat a „felelős gondolkodású" sportvezetőket, akik ugyan látják, már ha egyáltalán körbenéznek, hogyan pusztulnak el mifelénk sorra az atlétikai pályák, miként nőtt ki a gaz a salakon. S azokat, akiknek stadionépítési programokról beszélve eszükbe sem jut, hogy talán ezt nem csupán a labdarúgásra kellene értenünk.

Persze ha az említett gerelyvetők, valamint Varjú Vilmos, Németh Imre, Csermák József, Kiss Balázs (meddig soroljam?) országában megelégszünk azzal, hogy a „futottak még" mezőnyébe tartozunk, hogy a magyar gerelyvető a 35 fős mezőny 35. helyét tudja elcsípni, olyan eredménnyel, amit a legudvariasabb ellenfelek is elnéző mosollyal kísérnek, minek is fáradoznánk? Kapjunk elő egy füzetet, s a tönkretett sportágak közé írjuk be szépen: atlétika! Legalább soha többet nem kell izgulnunk: atléta olimpia bajnokunk vajon tud-e eleget pisilni a doppinglaborban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó: Szegedért is hajtok a világbajnokságon

Újabb kihívás előtt áll a szegedi sakknagymester, Lékó Péter. Szeptember 12-én Mexikó Cityben… Tovább olvasom