Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Igazi gyémánt csiszolódik a Tisza Volán SC hokiműhelyében

A Tisza Volán SC jégkorong-szakosztályánál változatlanul jó az utánpótlás, az OB II-ben hatodik helyen végzett felnőtt gárda azonban elmaradt a várakozástól. Így ez utóbbiak indítása a következő bajnokságban egyelőre bizonytalan.
A Tisza Volán SC jégkorong-szakosztálya négy korcsoportot versenyeztetett a közelmúltban befejeződött bajnokságban. Ha röviden akarnánk értékelni a négy korosztály 2006/2007-es szereplését, akkor azt kell megállapítani, hogy voltak pozitívan és negatívan nem várt eredmények. A részletekről azonban Bánáti Antal, a klub elnökségi tagja és Kalocsa László vezetőedző adott számot.

– Kezdjük a legfiatalabbakkal, a minivel – javasolta Bánáti Antal, a szegedi jégkorongsport megalapítója, majd így folytatta: – 8–10 évesek alkotják a csapatot. Kuparendszerben játszottak, s ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak. Nem is az eredményen, hanem azon volt a fő hangsúly, hogy megszerettessük velük a hokit, egy jó közösséget formáljunk, amelybe a szülők bekapcsolása is fontos szerepet kapott.

A kölyök korcsoport szállította nem várt kitűnő szereplésével a legnagyobb meglepetést. Erről a vezetőedző a következőket mondta: – Az alapszakaszbeli jó szereplésünk révén a rájátszásba kerültünk, ahol végül is olyan klubokat megelőzve lettünk ötödikek, amelyek egész évben jégen lehetnek. Külön öröm számunkra, hogy az alapszakaszban mind a kanadai számítást, mind pedig a góllövőlistát a mi játékosunk, Ódry Tamás nyerte.

Az ifivel szemben nem lehetett vérmes reményeket táplálni, hiszen a legjobbak a felnőtt csapatot erősítették. Olyanok is játéklehetőséget kaptak, akik egy-két éve tanultak meg hokizni. Ezért ez a korosztály a hetedik helyen végzett.

– A felnőtt csapatunk elmaradt az elvárásunktól – folytatta Bánáti Antal. – Még a fiatalokban nem is csalódtunk, de a csapatban szereplő idősebbektől azért sokkal többet vártunk volna el. Igaz, az amatőrség összes terhét magukon viselték, de jobb hozzáállással ez a csapat akár dobogós is lehetett volna.

A beszélgetés során szóba került a támogatottsághiány mellett az, hogy ma már nem lehet eredményes – még ha Szegeden a közönség részéről igény is lenne is rá – jégkorongéletet kialakítani úgy, hogy mindössze öt és fél hónapig van jégfelület. Ma már Magyarországon is a legtöbb műjégpályát 11 hónapig lehet igénybe venni. A jövőről Bánáti Antal a következőket mondta:

– Egy biztos, a mini, az előkészítő és az ifjúsági csapatunkat elindítjuk a bajnokságban. A felnőttek szerepeltetése egyelőre kérdéses. Bár szükségesnek érezzük a részvételt, az mégiscsak azon múlik, hogy sikerül-e megfelelő tudású játékosokat leigazolnunk. Akik hajlandóak vállalni az amatőrséggel járó nehézségeket is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromszázhatvanheten az olimpiai ötpróbán

Szombaton és vasárnap is benépesült a Szeged melletti Maty-ér. Előbb duatlon versenyt, majd az… Tovább olvasom