Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Ilyés Ferenc júniusig marad

Tegnap kiderült, Ilyés Ferencnek június végén jár le a szerződése, s addig Szegeden marad, bár Dubaiban már most szívesen látnák. Legalábbis így határozott a Tisza-parti csapat vezetése, amely még hatvanezer euróról is lemondott ezzel. A klubvezetés ugyanakkor patikamérlegen méri az átlövő teljesítményét. Az érintett nyilatkozatban hozta nyilvánosságra álláspontját.
Fotó: Segesvári Csaba
– Péntekig azt hittem, Ilyés Ferenc eligazolásának ügyében nincs már mélyebb pont, de amikor elolvastam Szörnyi Attila menedzser Lele Ambrus ügyvezető elnöknek február másodikán írt e-mail levelét, akkor rá kellett jönnöm a tévedésemre. Ugyanis a játékosügynök azt tudatta velünk, hogy „egy dubai sportegyesület kölcsön kívánja venni a sportolónkat 2007. február 5-étől 2007. május 31-éig. Az egyesület ezért kész hatvanezer eurót fizetni. (Ezt az összeget határozta meg a Pick Szeged korábban, hogy szerződése lejárta előtt eltávozhasson a játékos – a szerk.) Képviselőjük Budapestre jönne a hivatalos formaságok elintézésére." Ezek után összeült a klub elnöksége, s azt a döntést hoztuk: Ilyés Ferenc a szerzősének lejártáig végig a Pick Szegedben játsszon. Mi a decemberi ajánlatunkat neves európai csapatra értettük.

Ugyanis a vezetőség érez annyi felelősséget a kézilabdás és a magyar válogatott jövője iránt, hogy nem teszi tönkre egy fiatal, s szebb jövő előtt álló sportoló karrierjét. Igaz, a magyar bajnokság színvonala is fényévnyire van a sportág európai élvonalától, de még mindig jobb lehetőség van a kibontakozásra és a fejlődésre, mint egy alacsonyabb szintű dubai pontvadászatban. Mindjárt más lenne a helyzet, ha Ilyés Ferencet egy Bundesliga első osztályban szereplő csapat szerette volna leigazolni. Egyébként Szörnyi Attila menedzsernek a magyar kézilabda iránti felelősségérzetére jellemző, hogy a főtitkár által többször is emlegetett negatív személyiség ő volt, aki a világbajnokságon még a gyúrószobába is bement, ha az érdeke úgy kívánta.

A John Bullban megtartott sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Szörnyi Attila a mai napig nem jelölte meg azt a csapatot, ahová el akarja adni Ilyés Ferencet. A szegedi vezetők csak bizakodnak abban, hogy a Székelyudvarhelyről ide került játékos nem az örök ellenfelet, a Veszprémet erősíti a jövőben. Ugyanis a két klub között van egy szóbeli megállapodás, amely szerint ezután egymás kézilabdásait nem csábítják el. Bár a többszörös bajnok elnöke megrágalmazta a Pick-vezetést, hogy tárgyaltak két játékosukkal, Lele Ambrus ügyvezető elmondta, mindketten saját maguk jelentkeztek, de a baráti beszélgetésnél tovább nem jutottak. A tájékoztatón jelen lévő Kővári Árpád szerint is Ilyés Ferenc szerződése volt az utolsó, amelyben meg lehetett találni a kiskaput.

Az érintett Ilyés Ferenc nem volt jelen az eseményen, hanem egy nyilatkozatot juttatott el: „Az elmúlt időszakban a sajtóban több híresztelés jelent meg személyemet illetően, amelyekkel kapcsolatosan az alábbiakat kívánom nyilatkozni: 2007. június 30-áig szerződésem a Pick Szeged kézilabdacsapatához köt, és ennek alapján – amennyiben erre a lehetőséget megkapom – továbbra is minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a Pick Szeged kézilabdacsapata eredményesen szerepeljen. Amennyiben a vezetőség nem tart igényt a munkámra, úgy kész vagyok együttműködni olyan megállapodás megkötésében, amely alapján másik sportszervezet részére játékjogom kölcsönadásra kerülhet.

Szerződésem lejártát követő terveimről továbbra sem kívánok nyilatkozni. Kérem a klubvezetéstől, a közönségtől döntésem szíves megértését és tudomásul vételét."

Pistrui László kijelentette: „Ilyés Ferenc teljesítményét ezután patikamérlegen mérjük! Végül Lele Ambrus elmondta, hogy a próbajátékon lévő André Ndjockkal nem kötnek szerződést, s kedden vissza is utazik elefántcsontparti csapatához.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esélyt sem adtak

Magabiztos győzelmet aratott a férfi teke szuperliga folytatásában a Ferroép-Szeged, amely hazai… Tovább olvasom