Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Ingyenes a belépés

Mintegy kétmilliárd forintba került a margitszigeti Hajós Alfréd uszodához csatlakozó új vízi központ, a jövő szerdán kezdődő Európa-bajnokság színhelye, amellyel egyedülálló, korszerű, európai színvonalú komplexum jött létre.
A tegnapi sajtótájékoztatón Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke bejelentette, hogy az Eb nyitónapján, jövő szerdán – amelynek programjában a műúszók hivatalos versenye mellett, az Eb kiegészítő programjaként lesz például magyar–horvát férfi válogatott vízilabda-mérkőzés is – ingyenes a belépés a Széchy Tamás nevét viselő vadonatúj uszodaegyüttesbe, a beengedés érkezési sorrendben történik.

Maguk az úszók július utolsó napjától versengenek augusztus 6-áig, s amint azt Kiss László szövetségi kapitány hangoztatta: már csak azért is roppant izgatottan várják valamennyien az Eb-t, mert azt 48 év után rendezik meg ismét Budapesten. Elvárásként megismételte, hogy minden napra szeretnének egy magyar érmet, összességében pedig három-négy aranyérmet tart reálisnak a Kovács Ágnest, Cseh Lászlót, Gyurta Dánielt és más kiválóságokat felvonultató, együttesen 58 fős, rekordlétszámú válogatottól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsiga Máté az európai ranglistán már tizedik

Zsiga Máté, a Szegedi VTK teniszezője egyre szebb eredményeket ér el. Az utánpótlás-válogatott… Tovább olvasom