Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Ingyenes matiné olimpiai hősökkel

Az A-Híd Szeged férfi vízilabdacsapata holnap 11.30- kor az újszegedi sportuszodában a Kaposvár együttesét fogadja. A bajnokin kötelező a győzelem, de az olimpiai bajnok Szécsi Zoltán fémjelezte ellenfelet nem szabad lebecsülni.
Jelenleg négy olyan háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó van a világon, aki még aktívan játszik. Szerencsére mind a férfi OB I-ben szerepel, de Szécsi Zoltán Kaposvárba igazolásával most először fordul elő, hogy négy különböző klubban. A világklasszis kapus új csapata szombaton az újszegedi sportuszodában vizitál bajnokin, így két háromszoros olimpiai aranyérmes lesz a vízben, hiszen az A-Híd Szeged centere, Molnár Tamás is e szűk elit tagja.

– Mellette a felnőttkeret többi tagjára is számítok, az utánpótlásból pedig most nem hívok be senkit, ugyanis a megerősödött somogyiak sok problémát okoztak eddigi ellenfeleiknek, nem véletlenül jutottak a magyar kupa négyes döntőjébe. Komolyan kell venni a találkozót, az ellenfélre külön is készülünk – árulta el Vincze Balázs vezetőedző, majd hozzátette: videózás is szerepel a programban, ugyanis az Eger elleni kuparangadók pozitív tapasztalataiból szeretnének építkezni.

Molnár Tamás. Fotó: DM/DV
Molnár Tamás.
Fotó: DM/DV

A mérkőzés tartogat még különlegességeket: a szombaton 11.30-kor kezdődő bajnokit ingyenesen tekinthetik meg a drukkerek, akik idén utoljára láthatnak pólómeccset nyitott uszodában, így érdemes a bajnoki után is maradni, hiszen az SZPVS korosztályos csapatainak is lehet szurkolni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fit-kid Vásárhelyen

Szombaton a fit-kid egyéni A és B kategóriás Grand Prix 3. fordulóját, valamint Fitness Woman egyetemi és főiskolai bajnokságot rendeznek Hódmezővásárhelyen. Tovább olvasom