Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Izgalmas hajrákkal zárult a Kék Mókus-kupa

A Szeged Sport és Fürdők Kft. szervezésében és a szegedi önkormányzat támogatásával megrendezett Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna több kategóriában izgalmas véghajrákat hozott.
A szurkolók láthattak egykori válogatott játékosokat a Szeol AK öregfiúk csapata ellen fellépni a klub egykori edzőjének, a Kaszás Gábor emlékére lebonyolított hármas tornán.

Az esztendő végének tagadhatatlan jele, hogy a régió labdarúgói készülnek a Kék Mókus-kupa kispályás torna zárónapjára. A maratoni hosszúságú fociszombaton az újszegedi sportcsarnokot nem töltötték meg a nézők, hétszázan voltak kíváncsiak a helyosztókra. Akadt találkozó, amely kevésbé volt érdekes, akkor a szurkolók egy kicsit megmozgatták testüket, ittak egy üdítőt vagy egy sört, sétáltak egy kellemeset.

Ha pedig érdekesnek tűnő meccs jött, rögtön visszataláltak helyükre. A drukkerek gyönyörködhettek a szegedi utánpótlás két prominensének, a Tisza Volán SC és a Rendőr TE 1998-as korosztályának tehetségeiben. Csanádi Joe vagy Velez Donát nevét érdemes megjegyezni – ők ketten egészen ügyesen tették-vették a zsugát. Már most, tízévesen. Aztán láthatták, ahogy a Fit World két korosztályban is begyűjti a győztesnek járó serleget. Szegény Kemenes Zoltán, rá ezen a napon négy találkozó várt. Bírta, és ma biztos kellemetlen lesz felkelnie az ágyból, ám mindez nem lesz olyan rossz neki, lévén kétszer örült. Orosházi Lászlóra is ez várt, de ő az utolsó döntőben nem vállalt szerepet. Elfáradt. Mert nemcsak a Fit Worldben, hanem a Szeol Akban is kellett két meccset játszania. A Kaszás Gábor öregfiúk emléktornán, a Honvéd és a Fradi ellen. A szegedi ultrák kitettek magukért, hiszen fieszta hangulatot teremtettek. Hajrá, Szeged! – így zúgott a sportcsarnok. Még a hát is libabőrös lett.

Hatalmas küzdelem volt a –35 évesek döntőjén. Büntetőkkel dőlt el a kupa sorsa Fotó: Frank Yvette
Hatalmas küzdelem volt a –35 évesek döntőjén. Büntetőkkel dőlt el a kupa sorsa.
Fotó: Frank Yvette

És akkor a döntők! Nem kellett csalódnunk. Bár a +45 éveseknél a Fit World Old Boys simán, 4–0-ra nyerte a finálét, ám a +35 évesek kategóriájában a Fit World már 3–0-ra vezetett, aztán az Első Beton jött két góllal, ám késői volt ez a feltámadás. A –35 éveseknél ifjabb Somogyi István jól nyúlt bele: először alapított csapatot, és máris megnyerte a korosztályt a Micro Meat Soma FCvel. A Csupaszív FC-nek kevésen múlt a duplázás – tavaly is Bosánszkyék nyertek, csak akkor Batyu Bt. néven –, ám másfél perc alatt kétgólos előnyt semmilyen szinten nem lehet eladni. ők így tettek, a büntetők pedig nem nekik kedveztek. Szóval ez volt az idei Kék Mókus-kupa, ami volt, akinek tetszett, másoknak nem, ám a lényeg: több százan sportoltak ez alatt a bő hónap alatt. A mai világban már ez is fontos.

Sztorik, cselek a nagyoktól

A Kaszás Gábor-emléktorna két vendégegyüttesében jó néhány egykori válogatott labdarúgó megfordult. Elég, ha csak Nyilas, Nagy Zs. (FTC), vagy Hamar, Duró, Détári nevét említjük. A pályán is bizonyították, hogy még mindig a labda a kedvenc játékszerük. Legalábbis ezt érezte az ember, amikor a húsz év után újra Szeol AK-mezben feszítő Véber Gyuri labdaátvételét Détári befordulásait, Dubecz felső sarkos gólját, Lázár passzait, az apró, de még mindig gyors dr. Koch kiszolgálását nézte. És amikor felhangzott a Hajrá, Szeged! a szurkolóktól, bizony még a hát is borsózott. Jó ötlet volt, remek szervezés, köszönet érte Szalai Istvánnak, meg a meghívást teljes mellszéleséggel és véresen komolyan vevő Fradinak, Honvédnak, valamint a házigazda Szeol AK-nak.

Eredmények:

Kaszás Gábor-emléktorna: Szeol AK-FTC 2-5 (1-1). Gólszerzők: Mádi, Orosházi ill. Nyilas (2), Koch, Horváth P. (2). Bp. Honvéd-FTC 4- 3, gólszerzők: Dubecz, Rott, Árgyelán, Hamar, ill. Horváth P. (2), dr. Koch. Szeol AK-Bp. Honvéd 2-5, gólszerzők: Mádi, Kováts, ill. Duró, Lázár, Árgyelán (2), Dubecz . A végeredmény: 1. Budapest Honvéd 6 (9-5), 2. Ferencvárosi TC 3 (8-6), 3. SZEOL AK 0 (4-10). +35, döntő: Első Beton Szeged-Fit World Szeged 2-3 (0-1). Fit World: Virág, Nagy, Krajczár, Móra, Vörös, Kispál. Cserék: Szovics, Kemenes, Kothencz, Varga, Barna. Gólszerzők: Tárkány, György, ill. Nagy (2), Vörös. A 3. helyért: Favor Trans Makó-Rosé 3-1 (0-0). –35, döntő: Csupaszív FC-Mirco Meat Soma FC 2-2 (1-0) büntetőkkel: 4-5. Micro Meat Soma FC: Miklós, Ambrus, Kiss, Garamvölgyi, Lóderer, Kordás, Kovács, Juhász, Hajdú, Skrihonya. Csapatvezető: ifj. Somogyi István. Gólszerzők: Gyimesi (2), ill. Kiss (39.), Hajdú (40.). A 3. helyért: RET FC-Silver 1-3 (0-2). +45, döntő: Fit World Szeged-Együtt Szegedért Egyesület 4-0 (2-0). Fit World: Barna, Szrenka, Orosházi, Azuczki, Takács Z., Kemenes, Bársony, Holló, Tóth, Pigniczki, Deák, Horváth A. Gólszerzők: Holló, Orosházi, Takács, Kemenes . A 3. helyért: Vásárhely-SZAK 2-1 (1-1). Bemutatómeccsek: Forráskút-Médiaválogatott 2-2 (1-1) Gólszerzők: Tamás Á., Mádi, ill. Kurucsai, Jenei. Tisza Volán '98- Rendőr TE '98 6-0.

Olvasóink írták

  • 10. Bebinho 2008. december 29. 20:46
    „Sziasztok!
    Sajnos nem tudtam kijutni a döntőre egyéb elfoglaltságom miatt.
    Megy itt a vita arról hogy kellenek-e a profik a mókusra vagy sem. Pár éve amikor profik is voltak az volt a baj, most hogy nincsenek az a baj. Amúgy meg ha annyira nagy játékosokat akarnak nézni, nem kell sokat utazni, elkell menni Kistelekre, na ott az "A" ligában hemzsegnek az NB/l-es játékosok. Jó meccsek szoktak lenni, de mégsincs teltház. Márpedig megvan hirdetve. Sajnálom hogy a DM-ben nem lehet nyomon követni az eseményeit a négy ligának.

    Az meg már más kérdés hogy melyik szegedi siker sportág meccsen vannak kevesebben mint 300 néző??? Mert kézilabdán mindig vannak minimum 1500an, vizilabdán az uszopda befogadóképessége miatt csak 400an, kosármeccseken pedig 600 kb. De ahogy hallom már a hpQ meccsekre is szép számmal látogatnak ki.

    Kellemes Ünnepeket!”
  • 9. 9-es 2008. december 28. 18:39
    „Hali!
    Teljes mértékben igazat adok Pintyőkének!
    Harmadik éve nem voltam benn a döntőn,unalmas, színvonaltalan,a kupa nevéhez méltatlan,nézhetetlen meccsek!
    Aki látott annak idején Radnóti Hétfős meccseket-még a másod,sőt a harmadosztálybn is,nos nekik ez nem foci.És ezzel nem vagyok egyedül-lásd a nézőszámot!
    Ez a torna éveken keresztül az aktív,ill.már kiöregedett focisták,barátok,edzők,sportvezetők évvégi találkozója volt,megspékelve egy-egy sörrel,no meg fröccsel.
    Hogy miért alakultak így a dolgok-nos ezt a szervezőknek kell kideríteni!
    Én meg maradok itthon,és inkább nézem az M1-en a sportösszefoglalót.....”
  • 8. ultra 2008. december 28. 17:16
    „http://www.ultras-szeged.extra.hu/fotok.html

    képek az ultrákról!”
  • 7. ultra 2008. december 28. 15:43
    „Tavaly 2000-en voltak az utcsó napon, tavaly előtt pedig ha jól emlékszem teltház volt(2500-3000 fő)!
    Tényleg kevesen voltak, sajnos a szinvonal...

    Jövőre ha 500 fő kilátogat akkor örülhetünk!?”
  • 6. pintyőke 2008. december 28. 15:19
    „A szervezőknek érdemes lenne megfontolni, hogy megéri-e a maguk és száz megyés focista és hozzátartozóját szórakoztatva folytatni tovább a Kék Mókus hagyományát, ahol a döntőn alig vannak ötszázan, RÁADÁSUL SZÍNVONALTALAN, UNALMAS FINÁLÉT PRODUKÁLNAK A PÁLYÁN.
    Mert ez így kinek jó. Annak a "majdnemlettemfocistadeasérüllésközbezsólt" típusú megyéseknek, akik végre villoghatnak, mert harmadik osztály fölött játszó embör nem léphet pályára. A Szegedi fociszeretőknek biztosan nem, sem a tavalyi sem az idei finálé nem hozta meg a várt sikert.
    Az újságíró egy kicsit nagyít, talán mert elfogult. Az öregfiúkra max ötszázan menetek ki a döntőre pedig alig 300. Mégegyszer: ALIG HÁROMSZÁZ!!!!!!!!!
    Igen is jöjjenek a pesti köcsögök, akikre kíváncsi háromezer ember. Mert ez lehetne a cél. Legyen ismét rangja e tornának. Ez Szeged hírnevének is jót tesz. És a legfontosabb, hogy jó foci is jön velük, meg a makóiakkal, NBI-ben játszó szegediekkel. A másodosztályú megyések meg egész évben játszhatnak az egyetemi, vagy a vedres bajnokságban, újévkupán stb.
    Mert a szegedi közönség nem ezt akarja, sajnálom hogy a szervezők átveszik a városvezetés stílusát: leszarom mit akar a nép, ez nem demokrácia, itt mi döntünk, mégha a vak is látja, hogy tök gáz amit csinálunk.
    Brávó!!!”
  • 5. szegediultra 2008. december 28. 14:23
    „Nagyon szép és jó torna volt!!! Igenis kell a foci Szegednek!!! Városvezetők "Nézzetek körül..."!!!
    MINDÖRÖKKÉ SZEGED MINDÖRÖKKÉ SZEGEDI FOCI!!! FOCIT SZEGEDRE!! HAJRÁ SZEGED!!”
  • 4. focibarát 2008. december 28. 12:36
    „Jogos észrevétel,amióta kizárták a profikat a Mókusról,a nézői érdeklődés is csökkent,most is az öregfiúk mérkőzésekre telt a csarnok
    A sportág iránti szegedi érdeklődést mutatja,hogy ezen a kispályás amatőr versenyen is többszöröse volt a nézőszám ,mint néhány első osztályú bajnokinak , más sportágak " szegedi élcsapatánál."

    HAJRÁ SZEGED GYERÜNK KÉK-FEKETÉK”
  • 3. izsuk. 2008. december 28. 11:50
    „és azt se felejtsétek el, hogy mind a 150 hozzátartozó remekül szórakozott”
  • 2. ultra 2008. december 28. 10:39
    „Kiírások lemaradtak a cikkből!

    "VÁROSVEZETŐK ! KELL A FOCI SZEGEDRE ! NÉZZETEK KÖRÜL !"

    "MINDÖRÖKKÉ VELÜNK VAGY KASZÁS GABI !"

    A városvezetők besza.... és nem tették tiszteletüket a lelátókon! Tavaly kint voltak, égett is a pofájuk!”
  • 1. focibarát 2008. december 28. 10:25
    „A Kaszás fivérek megkértek,hogy tolmácsoljam köszönetüket a megemlékezésért minden szegedi futbalbarátnak,nagyon meghatódtak,külön megemlítették az Ultras Szeged tagjait,kiknek szurkolása mély érzelmeket váltott ki bennük,hálásak a a remek hangulatot

    MINDÖRÖKKÉ SZEGED”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őszinte, becsületes ember volt

1990. február 21-én jött a könnycseppet az ember szemébe csaló fájdalmas hír: a Szeol AK… Tovább olvasom