Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Janics és Vajda a keretben

Kajak-kenu - A május elején hagyományos, tájékoztatóról rangsorolóra keresztelt kajak-kenu évadnyitó verseny nem csak nevében, jelentőségében is különbözött az elmúlt évek megmérettetéseitől.
Storcz Botond, a sportág decemberben kinevezett új szövetségi kapitánya mindenki számára kötelezővé tette az indulást, előre jelezve: a hétvégi, poznani és a júniusi, szegedi világkupán szereplő magyar válogatott keretet kizárólag a szolnoki rangsorolón elért egyéni eredmények alapján állítja majd össze.

– A kapitány csak szerdán hirdet keretet, de az már most biztosnak tűnik, hogy nem lesz annyi szegedi versenyző a válogatottban, mint amennyire számítottam – mondta Petrovics Kálmán, a Démász-Szeged VE igazgatója. – Janics Natasa és Vajda Attila helye az eredmények alapján megkérdőjelezhetetlen, a további nevekre a hét közepén derül fény. Csapatunk érthetően az öt hét múlva sorra kerülő válogatóra készül, talán ennek tudható be a gyengébb szereplés. Számunkra ez a szisztéma kedvezőtlen volt, a páros, illetve négyes menőink nem tudtak érvényesülni: Sík Márton és Csamangó Attila például sem 1000, sem 500 méteren nem jutott döntőbe, párosban viszont 500-on negyedikek, 200-on harmadikok lettek.

Janics Natasa biztosan rajthoz áll a júniusi szegedi vk-n. Fotó: Segesvári Csaba
Janics Natasa biztosan rajthoz áll a júniusi szegedi vk-n.
Fotó: Segesvári Csaba

Olimpiai bajnok kenusunk, Vajda Attila pénteken 1000 méteren csak hetedikként zárt, másnap azonban javított, 500-on magabiztosan győzött, míg vasárnap délelőtt Mike Róberttel párban harmadik helyen végzett.
– Elfáradtam, nem bánom, hogy vége a versenynek – mondta a pekingi hős a páros döntőt követően.

– Edzésnek fogtam fel ezt a hétvégét, másképp nem is lehetett, mivel egy nap alatt előbb három 1000 méteres, majd a következő napon három 500 méteres pályát kellett teljesíteni. Jó lett volna ezren is nyerni, de örülök, hogy ötszázon minden jól ment, és párosban úgy lettünk harmadikok, hogy előtte összesen négyszer eveztünk együtt.

Janics Natasa, a szegediek háromszoros olimpiai bajnok kajakosa négy számban állt rajthoz Szolnokon. 500 egyesben Benedek, Kozák, Paksy és Kovács mögött ötödik lett, párosban Kovács Katalinnal 500 és 200 méteren győzött, sőt a 200 egyest is megnyerte (a legrövidebb táv versenyei körül kialakult hercehurcáról keretes írásunkban olvashatnak).

– Az ötszázas finálét a szélviszonyok irreálissá tették, de a befutó így is szoros volt, öt hajó másfél másodpercen belül ért a célba. A lényeg, hogy Natasa rangsorolta magát, és ott lehet a világkupán. Párosban Kovács Katival mindkét távon remekeltek, a 200 egyesben pedig legszebb napjaira emlékeztetett, féltávnál már egy hajóval vezetett a többiek előtt – értékelt Kovács László, Janics edzője.

– Kammerer Zolitól kérdeztem viccesen az ötszáz előtt, hogy mit javasol, mit csináljak. Amikor meglátta a kettes rajtszámot a hajómon, csak annyit mondott: „Felejtsd el!" – idézte fel az eseményeket Janics Natasa. – Egyesben a döntőbe jutás volt a cél, azzal kvalifikáltuk magunkat a világkupára, és inkább a párosra koncentráltunk, márpedig azzal maximálisan elégedettek lehetünk. Hétfőtől folytatjuk a munkát, készülünk a válogatóra, hiszen az lesz a szezon első igazán fontos erőpróbája.

Elindult a szezon – itt az első botrány

Fábiánné Rozsnyói Katalin nem indította az eredetileg benevezett versenyzőit a 200 méteres számokban, mert úgy véli, Kovács Katalin és Janics Natasa a szabályok ellenére vehetett részt a legrövidebb táv egyes küzdelmeiben. Kovács és Janics eredetileg nem nevezett egyesben a legrövidebb távra, később azonban a zsűrinél jelezték indulási szándékukat. Fábiánné szerint a szabályok ezt nem engedik meg, de az összehívott szakmai zsűri mégis engedélyezte Kovácsék rajtját.

– Volt egy tisztességesnek indult verseny, amely mégsem zárulhatott békében, a két olimpiai bajnok elvtelen, inkorrekt és következetlen támogatása miatt – jelentette ki Fábiánné Rozsnyói Katalin. – Csalódtam Storcz Botondban! Kemény kezű embernek hittem, aki tudja, mi az, amikor valakit elvtelenül támogatnak. Miután Kovács és Janics az olimpiai egyes számban, ötszázon kiadós leckét kapott, s végül egyikük sem állhatott a dobogóra, vasárnap engedték őket indulni. A szövetségben semmi nem változott, maradtak a régi módszerek, továbbra is a farok csóválja a kutyát.

Storcz azt mondta, igaz, hogy a két versenyző csak vasárnap jelezte indulási szándékát, de a szakmai bizottság ezt egyöntetűen támogatta. – A szabályok lehetővé tették, hogy támogassuk a kérésüket, ezért indulhattak. Ez nem személyes kérdés, és nem a riválisok ellen irányult a döntésünk – fogalmazott a szakember.

Olvasóink írták

  • 1. Jázmint 2009. május 21. 18:06
    „Nem tudom Attila, én sportoló voltam és semmilyen versenyen nem engedtem meg magamnak azt, hogy lazára vegyem. Én akartam lenni a legjobb..szerintem te inkább szartál bele az egészbe és ezzel nyugtatod magad, hogy te csak edzésnek fogtad fel.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgó NB III: algyői diadal a megyei derbin

Labdarúgás - A labdarúgó NB III Alföld csoport 26. fordulójának Csongrád megyei rangadóján a… Tovább olvasom