Délmagyar logó

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Janics, Kovács: mégis együtt indulnak 200-on!

Noha az ifjúkori „mi leszel, ha nagy leszel?" témakört boncolgató kérdésekre ritkán érkezik egyértelműen a „kajak-kenu szövetségi kapitány" válasz, a sportot értők általában irigykedve figyelik a mindenkori szakmai főnök munkáját. A hétköznapok ugyanis látszólag csak érmekről, dicsőségről, egyetértésről szólnak. Pardon, szóltak.
A kialakult helyzetet lassacskán mindenki betéve fújja, mint az Aranycsapat fedezetsorát. A kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa három hete összekapott mesterével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, majd vette a cókmókját, és elhagyta a szolnoki edzőtábort. Idegtépő napok után elérkezett a szegedi válogató, amelyen ötszáz egyesben Kovács Katalin legyőzte Natasát, Janics viszont kétszázon nyert, és az utolsó szalmaszálba kapaszkodva bekerült a hétvégi Mol Világkupa-csapatba.

A bökkenő éppen itt kezdődik. A Világkupán ugyanis a tavalyi vb hősei – így a Janics, Kovács kettős is – alanyi jogon indulhatnának. Csakhogy Janics és Fábiánné szakításával új helyzet állt elő, a mesteredző hallani sem akar arról, hogy a két szupersztár egy hajóban evezzen.
A jelenlegi viszonyok közepette a problémát kizárólag Angyal Zoltán szövetségi kapitány oldhatná meg. A kérdés csupán az: létezik-e az a varázsige, amellyel a zűrzavar – ha takaros renddé nem is –, de legalább átlátható tisztasággá válik.

Nyerjen belépőt!

Honlapunkon indított kajak-kenu kvízjátékunk keretében olvasóink között 10 belépőt sorsolunk ki a Világkupa szombati napjára. A játék a www.kkvilagkupa.delmagyar.hu címen érhető el, nem kell mást tenni hozzá, csak belépni és regisztrált eredményt elérni a magyar kajak-kenu sport történetével foglalkozó kvízben.

– Nem tagadom, neheztelek Natasára, mert meggondolatlanságával nehéz helyzetbe hozta önmagát és a társait is. Kilépett az ajtón, otthagyta Kovács Katit, akivel az elmúlt években sikert sikerre halmozott – mondta Angyal Zoltán. – Az egyik gondolatom az, próbáljuk ki, mire képes Janics nélkül a női válogatott az olimpiai számokban, hiszen mi történik akkor, ha a pekingi játékok évében is előjön egy szolnokihoz hasonló érzelmi kitörés. Janics Natasára szüksége van a magyar kajaksportnak, de nem mindenáron. Ugyanakkor felelőtlenség lenne kockáztatni egy olimpiai aranyérmet pusztán azért, mert nem tudunk kompromisszumot kötni.
Áthidaló megoldásként arra jutottam, indítsuk el a Kovács, Janics párost kétszáz méteren a szegedi Világkupán, és nézzük meg, hogyan szerepelnek együtt. Ettől azonban Fábiánné kategorikusan elzárkózik, és különböző válaszlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha szövetségi kapitányként önhatalmúlag így határoznék. Márpedig muszáj a szituációt kezelni, és nem úgy, hogy Janicsot egy évig jegeljük. Elveszíteni természetesen Kati nénit sem szabad... De én már döntöttem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bronzérmes a Szeviép!

A szegedi kosárlabda legnagyobb sikerét érte el az NB I A csoportban a Szeviép-Szeged együttese: a… Tovább olvasom