Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Jól erősített a Hungerit MetalCom

A női vízilabda OB I első fordulójában az immár Hungerit MetalCom Szentes néven szereplő gárda a ligeti uszodában – abszolút esélyesként – az ASI REHAU együttesét fogadja.
A legutóbbi női vízilabda OB I-ben a Hungerit-Szentes a negyedik helyet szerezte meg a Domino, a Dunaújváros és az OSC mögött. Az egykori tízszeres bajnok Kurca-partiak először szorultak le a dobogóról. Még ha ez is volt a realitás, nehéz volt elviselni ezt a helyezést.

– Nagyon bízom benne, kétszer egymás után ez nem következik be – nyilatkozta Kocsis István, a Hungerit MetalCom Szentes edzője. – Őszintén bevallom, amikor júliusban kiderült, hogy távozik tőlünk Döme Nóra, Tóth I. Andrea, Dalmády Szandra, Bódi Anett és Hegedűs Renáta, bizony erősen elgondolkodtam azon, hogyan tovább. És akkor érkezett a mentő ötlet: fiatalítani kell. Ez persze eleve tervbe volt véve, csak nem most, és nem ilyen mértékben. Így került a képbe Pengő Nikoletta, Kertes Anna, Gémes Ivett, Kövér Kis Réka, Sipos Dorina, valamint a két kapus: Gundl Dia és Kovács Zsuzsa.

EZT A HELYEZÉST VÁRJA A DM ÉS A DV: 3.

A Hungerit MetalCom Szentes női vízilabdacsapatában van annyi tudás, elszántság, bizonyítási vágy, fegyelem, hogy visszaszerezze helyét a bajnoki dobogón. Vissza, hiszen az előző kiírásban megtörtént az, amire korábban még senki sem mert gondolni. A negyedik hely dacossá tette a lányokat, akik a szombaton kezdődő bajnokságban kettőzött erővel küzdenek majd. A legutóbbi tippeléskor nem bizonyultunk jó jósnak, reméljük, most nem trafálunk mellé. Bár, ha végül második lenne a csapat, nyugodtan a fejünkhöz vághatják: laikusok...  
Valamennyien nagyon tehetségesek, de csak velük még elérhetetlennek tűnt a dobogó.
– A fiatalok lelkesek, ügyesek, de egyáltalán nincsen rutinjuk – folytatta a szakember. – Szerencsére két fő támogatónk, a város és a Hungerit mellé harmadikként a MetálCom is társult, így lehetőségünk adódott igazolásokkal megerősíteni csapatunkat. A jobbkezes átlövő Lisa Maggan Ausztráliából, Sydneyből érkezett, a válogatott kapus, Tóth II. Andrea az olasz Volturno együttesét cserélte fel a mienkre, az egykoron a Szentessel bajnoki címet is szerző Ábel Krisztina pedig az ASI REHAU-ból tért vissza hozzánk. Mind a hárman sok nagy csatát megéltek már, olyan játékosokról van szó – természetesen ide kell sorolni Szremkó Krisztát, Győri Esztert, Molnár Anettet is – akiknek a kiélezett, döntő pillanatokban nem remeg majd meg a kezük.

Kocsis arról is beszélt, hogy szerinte a szombaton kezdődő bajnokság kiegyensúlyozottabb lesz, mint az előző. Elmondta, nála azért a Dunaújváros az aranyvárományos, mert a legutóbbi ezüstérmesnél kisebb volt a játékosmozgás, mint a címvédő Dominónál. Ahogy az előző kiírásban, megint az OSC-vel lesz, lehet nagy csatában a Szentes.


A női vízilabdacsapat őszi programja

1. forduló, szeptember 15. (szombat), 18: Hungerit MetalCom Szentes–ASI REHAU; 2. forduló, szeptember 22. (szombat): UTE Jégcsillag–Szentes; 3. forduló, szeptember 29. (szombat): ZF Eger–Szentes; 4. forduló, október 6. (szombat): Szentes–BVSC; 5. forduló, október 13. (szombat): Domino-BHSE–Szentes; 6. forduló, október 20. (szombat): Szentes–Dunaújvárosi Főiskola ELCO; 7. forduló, október 23. (kedd): OSC CEMELOG–Szentes; 8. forduló, október 27. (szombat): ASI REHAU–Szentes; 9. forduló, november 3. (szombat): Szentes–UTE; 10. forduló, november 10. (szombat): Szentes–Eger; 11. forduló, november 14. (szerda): BVSC–Szentes; 12. forduló, november 17. (szombat): Szentes–Domino; 13. forduló, november 24. (szombat): Dunaújváros–Szentes; 14. forduló, december 8. (szombat): Szentes–OSC. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó Péter és a hét sakknagymester

A nagy visszaszámlálás véget ért, este magyar idő szerint kilenc órakor megkezdődik Mexikó Cityben a… Tovább olvasom