Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

Jön a Debrecen!

Lesz meccs vasárnap! Vagyis szinte százszázalékos bizonyossággal állítható, eljön Hódmezővásárhelyre a Debreceni Vadkakasok csapata, hogy lejátssza az NB I A csoportos férfi kosárlabda-bajnokságban a Bodrogi Bau elleni mérkőzését.
A Csongrád megyei sporthívek már átélték azt, amit most a debreceniek kénytelenek. Azaz egy többek által kedvelt klub – Szegeden a labdarúgók voltak így néhány évvel ezelőtt, Debrecenben a férfikosarasok állnak hasonló helyzetben – nagy adósságokat felhalmozva anyagi válságba kerül. A szegedi focisták zöme kitartott, és végigjátszotta a szezont, és erre készül a Vadkakasok is. De jelzésértékű lehet, hogy a hajdúsági gárda december 20-ára kiírt meccse a Körmend ellen hazai pályán elmaradt. A hódmezővásárhelyi híveknek viszont debreceni információk alapján kijelenthetjük: a Vadkakasok gárdájánál mindent megtesznek, hogy elutazzanak Vásárhelyre, sőt az idényt is szeretnék befejezni.

– Ez a tervünk, de a tények a következők: a Körmend ellen elmaradt találkozó óta nem volt edzésünk, bár a kapcsolattartás szoros maradt. A légiósok, így Bukva, aki a családjával hazaköltözött Boszniába, valamint Vranjes, Skornik, Harris szintén visszatért szülőhazájába. A hírek szerint Mirkovics pedig már pályára is lépett egy prágai csapatban – nyilatkozta Walke Károly, a csapat másodedzője, egykori szegedi kedvenc.

– A magyarok közül más egyesületbe csábítják Fodort, Molnár Andrást, Likárt és Tóth Gábort – utóbbi a hírek szerint elkötelezte magát Nyíregyházára –, ám csakúgy, mint az idegenlégiósok esetében, nem tudok dokumentumokkal alátámasztott átigazolásról. Ez alól Mirkovics kivétel lehet. Továbbra is Rajko Toroman a tréner, én pedig a segítője, úgy tudom, az edző hamarosan visszatér, és akkor összeállítjuk, kivel utazunk el Hódmezővásárhelyre. Egyelőre annyi biztos, hogy Molnár Miklós, Ádám, Papp és Takács maradt a keretben, ők kiegészülnek a juniorokkal, valamint végső esetben velem. A város és a tulajdonosi kör mindent megtesz, hogy megmaradjon Debrecenben a férfi kosárlabda, és hogy befejezhessük a bajnokságot, mi pedig szeretnénk megtartani A csoportos tagságunkat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízévesen ranglistavezető

A Gellért Tenisziskola tehetséges versenyzője, Bíró André tízévesen vezeti a 12 éves fiúk országos… Tovább olvasom