Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Joób Márton párosban Kolonicsék legyőzésére készül

A Démász-Szegedi VE két kenusa, Joób Márton és Horváth Gábor is tagja volt a Maty-éri vb-n bronzérmet nyert, kétszáz méteren startolt kvartettnek. Joóbéknál a második gyermek születését várják, Horváth pedig már nyaral.
Joób (balról a második) és Horváth (jobbról térdel) a meglepetéshajóban. Fotó: Karnok Csaba
A szegedi síkvízi kajak-kenu világbajnokságon szerepelt kenu négyesek közül az teljesített a legjobban, amelyben két szegedi is helyet kapott. Igaz, Fürdök Gábor révén az ötszáz méteres egységben is volt Démász-versenyző, ám az a hajó hatalmas csatában ötödik helyen végzett.
Nem úgy Joób Márton és Horváth Gábor. A Démász-Szegedi VE két kiválósága a kétszázas egység tagjaként lapátolt össze egy bronzérmet.

– Még a hónap elején született egy döntés, amely alapján ezer egyesben nem volt szétlövés. Így a folytatásban csak a négyesre koncentrálhattam – emlékezett vissza Joób a vb előtti eseményekre. – Kiváló formában érkeztünk a Maty-érre, így okkal bíztam abban, hogy a kvartettel jó eredményt tudok elérni. Számomra ez a dobogót jelentette, ám hazai közönség előtt szegediként nem is lehetett más a célom. Végül összejött. Érdekes táv a kétszáz méter, hiszen lehetsz első, de lehetsz ötödik is. Minden pillanat számít, minden mozdulat lényeges, annyira kicsi a különbség. A címvédő oroszok például mögöttünk végeztek. Ez a harmadik hely kárpótolt sok mindenért, ráadásul Vajda Attila ezer egyesben is bronzérmet nyert, aminek őszintén örültem.

Joóbnak a jövővel kapcsolatban közeli és távoli tervei vannak. Az előbbi igen kedves számára: felesége, Dóra a második gyermeküket várja, aki a héten jöhet világra. Kislány után kisfiú következik.
– Ez lesz az igazi jutalom a bronzéremért – nevetett Joób. – A nagy család híve vagyok, ezt láttam otthon is, így ha megtehetjük, mindenképpen ilyen életformát szeretnék négy, de akár öt csemetével is.

Ami pedig a távoli feladatokat illeti, azok egyértelműen a sportról szólnak.
– Ez a vb-siker, mert igenis annak értékelem a vb-bronzot, nagy lökést adhat a következő szezonra, amelyben már az olimpiai kvalifikációért harcolunk. Ősszel és tavasszal kell megtalálnom azt a párt, akivel legyőzhetjük a Kolonics György, Kozmann György világbajnok egységet. Nem kis feladat lesz. Az UTE-s Metka Marcival már elértünk egy Világkupa-bronzot, de az sem kizárt, hogy a klubtárssal, a jelenleg Horvátországban pihenő Horváth Gáborral alkotunk egy párost. A lényeg: a pekingi ötkarikás játékokra összeálljon egy ütőképes egység. A következő két évnek ez lesz a fő feladata – összegezte végül az előtte álló időszakot Joób.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rajt a szegedi fallabda vb-n

Ma startol Szegeden az ötödik egyetemi és főiskolai fallabda-világbajnokság a csapatverseny… Tovább olvasom