Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Jövő héttől jön a Lazics-stílus

Hétfőn nevezték ki a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos kosárlabdacsapatának vezetőedzőjévé Nikola Lazicsot. Az 52 éves szerb szakember vasárnap 18 órától a Falco elleni hazai bajnokin mutatkozik be a kispadon. A tréner eddigi pályafutásáról, a magyar kosárlabdáról és családjáról is beszélt lapunknak.
– Hétfőn még csak megfigyelte a csapat edzését, kedd óta viszont ön tartja a Szedeák tréningjeit. Milyen benyomást tett önre új együttese?

– Speciális héten vagyunk túl, és nem csak azért, mert új vagyok itt. Két légiósunk, Jerrell Williams és Jonathan Levy szerdán edzett először a csapattal, emiatt nem tudtunk teljes erővel dolgozni. A keretet már sokkal jobban ismerem, atletikus, jó játékosok alkotják a Szedeákot. Egyelőre nem változtattam az eddig használt szisztémán, de mivel a jövő hétfőtől lesz két hét szünet a bajnokságban, akkorra tervezek pár újítást. Nem azt mondom, hogy a most játszott kosárlabda rossz, de minden edzőnek megvan a saját stílusa, nekem is, amit szeretnék átadni a csapatnak. Az időnek kicsit híján vagyunk, de megteszünk mindent azért, hogy javuljon az együttes.

– Milyen edző Nikola Lazics?

– Nem szeretek magamról beszélni – más jobban el tudná mondani, milyen vagyok. Az biztos, hogy az exjugoszláv iskolát képviselem, ebben hiszek; amit tudok, azt pedig olyan kiváló edzőktől, kollégáktól leshettem el, mint például Dusan Ivkovics szerb szövetségi kapitány.

– Dusan Ivkovics neve hazánkban is jól cseng. Milyennek ismerte meg a kiváló szakembert?

– A Vojvodinában még a játékosa voltam, onnan ered a kapcsolatunk. Ahogy mondtam, rengeteg dolgot lestem el tőle, még a pályán, majd a kispadon is. A szerb válogatottnál elképesztő játékosokkal dolgoztunk együtt, akik felnéztek rá. A három legjobb európai edző között tartom őt számon.

Nikola Lazics (középen) győzelemmel mutatkozna be a szegedi kispadon. Fotó: Schmidt Andrea
Nikola Lazics (középen) győzelemmel mutatkozna be a szegedi kispadon. Fotó: Schmidt Andrea

– A 90-es években, a Zalaegerszeg színeiben ön is játszott a magyar bajnokságban. Mennyit változott azóta a sorozat?

Amerikai tapasztalat

Nikola Lazics kilenc éve eltöltött egy rövid időszakot az Egyesült Államokban: a szerb szövetség szervezésében három társával 4 hétig volt a San Antonio Spurs NBA-ben szereplő együttesénél, 6 hétig pedig a North Carolina egyetemi csapatánál.
– Nem akármilyen helyre kerültem 2005-ben, hiszen abban az évben
a San Antonio az NBA-t, a North Carolina az egyetemi bajnokságot nyerte meg. Ott voltunk minden edzésen, figyeltük az amerikai kollégákat, beszélgettünk velük a sportágról, a két kontinens különböző szabályrendszeréről. Nagyon sok tapasztalatot szereztem – fogalmazott. 
– Az, hogy a Szolnoki Olaj elindult az Adria-ligában, hatalmas lépés, a pontvadászat a négy legerősebb európai bajnokság közé tartozik. Szintén nagy fegyvertény volt a csapat két évvel ezelőtti EuroChallange-szereplése, amikor a legjobb négy közé jutottak. A 90-es évekhez képest a magyar kosárlabda elkezdett nyitni Európa felé, ez pedig jót tesz neki, erősebb lett a bajnokság.

– Öt napja van Szegeden. Mit látott eddig a városból?

– Azt tudtam Szegedről, hogy szép város, hiszen újvidékiként sokszor voltam már itt. Azt azonban nem mondhatom, hogy úgy ismerem, mint a tenyeremet, hiszen a hétfői érkezésem óta az időm nagy részét a csarnokban és környékén töltöm. Hamarosan követ a feleségem, vele biztosan bejárjuk a belvárost.

– Ketten élnek majd Szegeden?

– Igen. Két lányunk van, ám ők már felnőttek. Egyikük végzett szociológus, Újvidéken dolgozik, a kisebbik pedig hamarosan építészmérnök lesz, két vizsgája van hátra. Ők nem költöznek, ám mivel közel vannak, gyakran látogatnak majd meg.

– Vasárnap 18 órától a Falco ellen mutatkozik be. Mindenki győzelmet vár a csapattól.

– Természetesen én is nyerni szeretnék, hiszen közvetlen rivális érkezik. Bár a sikerrel megkönnyítenénk a dolgunkat, nem ez az egy meccs számít, utána is lesz tizenöt összecsapásunk, hogy kiharcoljuk a rájátszásba jutást. Tisztelem a Falcót, hiszen korábbi klubomról van szó, szép időszakot töltöttem el a szombathelyiek vezetőedzőjeként. Nem ezért lesz azonban különleges a meccs, hanem a szegedi debütálásom miatt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Osztálykülönbség: Pick Szeged-PLER 41-20

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata 2014-ben először lépett pályára az újszegedi sportcsarnokban… Tovább olvasom