Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Jubilált a szegedi Cora-futás

Szabadidősport - Közel négyezren vettek részt Szegeden, a jubileumi X. Cora utcai futófesztiválon. A város egyik legnagyobb tömegsport rendezvénye ismét nagy sikert aratott.
Ha május, akkor Cora-futás – Szegedi Sport és Fürdők Kft. szervezésében. Az idei jubileumi volt, immár tizedik alkalommal invitálták futni, mozogni az embereket. A szervezők pedig jól dolgoznak, Szeged város egyik legnagyobb tömegsport rendezvényév nőtte ki magát a Cora utcai futófesztivál. Idén négyezren adták le a nevezésüket. Három táv közül választhattak a sportolók. Az első, a 6,6 kilométer nagy csatát hozott. A győztes, Szelepcsényi Zsolt röviden így értékelt: „Az árvízi emlékműnél, az emelkedőnél egy kicsit kapkodtam a levegőt. Szerencsére tegnap Lóczi Ati a MEFOB-on 1500 métert futott, ezért sikerült lehajráznom."

„Anya gyere már!" – hangzott bizony el többször is a családi csapatverseny alatt ez a mondat. Nem véletlenül, hiszen jó néhány gyermek már gyorsabban fut, mint anyukájuk vagy éppen anyukájuk. Többször is előfordult, hogy a kicsik már a célegyenesben ugráltak, várták a szülőket, hogy kéz a kézben fussanak be a célba. „A család nagyon fontos a Cora számára. Nagyon örülök annak, hogy közel száz háromfős családi csapat indult el a versenyen" – értékelte a 2,2 kilométeres versenyt Bozsó Edina, a Cora marketingvezetője.

Népes tömeg a jubileumi X. Cora utcai futófesztiválon. Fotó: Schmidt Andrea
Népes tömeg a jubileumi X. Cora utcai futófesztiválon.
Fotó: Schmidt Andrea

A leglátványosabb szám a 3,3 kilométeres táv. Zsúfolásig telt a tér. „Ez jó buli! Eddig az összes Cora-futáson itt voltam!" – nyilatkozta bemelegítés közben Semsei Gábor főiskolás. Ezen a távon nem a győzelem, ha nem részvétel számított, hiszen győztes nem hirdettek. Végül is volt győztes bőven: az négyezer ember, akit ismét megmozgatott a Cora. A rendezvényt tombola zárta, 16 iskola vehetett át ajándékutalványt.

X. Cora utcai futófesztivál

Végeredmény, 6,6 km, nők: Imréné Kiss Ágnes (SZVSE), 2. Szabó Andrea (Vasas), 3. Tűhegyi Sára (Titán). Férfiak: 1. Szelepcsényi Zsolt, 2. Lóczi Attila, 3. Csőke Balázs (Titán TC). Családi, 2,2 km: 1. Csókás László, Kira Virág, Szabó Andrea (Budapest), 2. Sipos Ádám, Sipos Anita, Sipos Sándor (Szeged), 3. Adamkovics Nóra, Kardos Gergely, Kardos Bálint (Szeged).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgó NB II: gólvágó a varázslók közt

Labdarúgás - A labdarúgó NB II Keleti csoportjában a Makó FC hazai pályán legyőzte a BKV Előrét, és… Tovább olvasom