Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Junior kézi vb: középdöntőben a magyarok

Középdöntőbe jutott a magyar válogatott a szöuli junior női kézilabda-vb-n. A helyszínről dr. Szabó István, a Pick Szeged csapatorvosa, mint a vb-stáb tagja küldött tudósítást.
"A szabadnapot követően a magyarok ellenfele szerdán Japán válogatottja volt. Az eddigi eredményeik és játékuk alapján annyira tartottak az edzők tőlük, hogy a szabadnapon is edzést rendeltek a lányoknak. Az eredmény végül ennek hasznosságát igazolta. A magyar csapat szó szerint átgázolt a japán válogatotton. Nagyon összeszedett védekezéssel és kombinatív, pontos támadójátékkal 15 perc alatt 10 gólos előnyre tettek szert, és a félidőben már 19-6 volt az eredmény. A második félidőben hasonlóan szép játékkal az eddigi legjobb formáját mutatva nyert a magyar válogatott 33-11-re. Ezzel már a csoportunkból biztosan továbbjutottunk. Holnap a spanyol csapattal vívjuk az első forduló legnehezebb és legfontosabb mérkőzését. Aki nyer, az csoportelső, és viheti magával a győzelemért járó két pontot a középdöntőbe. A mai nap érdekesebb eredményei: Szerbia-Franciaország 26-21, Norvégia-Németország 35-23, Spanyolország-Thaiföld 31-21."

"Nagy csatában a spanyolokat megverve csoportelsőként jutottunk tovább a középdöntőbe csütörtökön. A Szöulban játszódó C csoport zárómérkőzése volt a magyar csapat eddigi legfontosabb mérkőzése. A spanyol csapattal azonos pontszámmal álltunk a záróforduló előtt, aki nyer, az csoportelső, és viszi a pontokat tovább a középdöntőbe. Mindkét csapat idegesen kezdett. A spanyolok alaposan felkészültek a magyar csapatból, és a nyitott védekezéssel csak nehezen tudtak lányaink megbirkózni. A 10. perc körül az addig vezető spanyolokat utolértük, majd a vezetést is átvettük, és ezt a mérkőzés végéig nem is engedtük ki a kezünkből. A magyarokat sok ítéletével sújtó macedón Nacsevszki-Nikolov bírópáros a 20. percben piros lappal végleg kiállította Hornyák Dórát, aki addig négy góljával és bátor játékával a magyar csapat legjobbja volt. A lányok tartására jellemző, hogy még ezt is jól viselték, és a félidőt 16-11-es vezetéssel zárták. A második félidőben 8 percig nem tudtunk gólt lőni - a spanyolok kiegyenlítettek. Küzdelmes, kemény csata volt, felváltva estek a gólok. Hallatlan izgalmakkal kezdődött az utolsó 5 perc. Kétgólos vezetésünket nem tudtuk tartani, és a bírók nem kis segítségével a spanyolok másfél perccel a vége előtt 1 gólra jöttek fel. Kettős emberhátrányban játszottunk, a spanyolok támadtak. Emberfeletti védekezéssel ezt gól nélkül vészeltük át, majd az ellentámadásból a tavaly még Hódmezővásárhelyt erősítő Tamás Krisztina bombagólt lőtt - ezzel beállítva mérkőzés 27-25-ös végeredményét. A küzdelmes, nehéz mérkőzés teljesen megérdemelt magyar sikert hozott. Az ünneplésre csak kis idő jut. Holnap utazunk a középdöntő helyszínére - Gwangju-ba - Szöultól 250 km-re, és július 24-én kezdjük Oroszországgal a középdöntő első mérkőzését. A másik ágról Oroszország mellett csoportelsőként Macedónia, és csoport harmadokként Svédország jutott tovább a mi csoportunkba. Remélem további jó hírekkel tudok majd szolgálni."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó remije Kramnyikkal

A szegedi Lékó Péter döntetlent játszott az orosz Vlagyimir Kramnyikkal a 38. dortmundi sakk… Tovább olvasom