Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Kajak-kenu-ob: Kárász Anna duplázott 500-on

A pénteki nyitónaphoz hasonlóan a szombati 500 méteres versenyekben is több olimpiai érmes szállt vízre és lett dobogós a kajakosok és kenusok országos bajnokságán Szolnokon.
A négyessel Londonban aranyérmes Fazekas Krisztina ezúttal győri klubtársaival nyerte meg ezt a számot, míg párosban harmadikként ért célba az ifjúsági olimpiai bajnok Farkasdi Ramónával.

A férfi négyessel ötkarikás ezüstérmes Kulifai Tamás Pintér Márkkal ünnepelhetett bajnoki címet, az MTK-s kvartett tagjaként pedig - Tóth Dáviddal és Pauman Dániellel - második lett. A Kammerer Zoltán sztrókolta győri egység - azután, hogy 1000 méteren ezüstöt harcolt ki - most harmadik lett.

Ki kell emelni a jövő nagy reménységének tartott, a felnőttek között a tavalyi belgrádi Európa-bajnokságon a négyesben már bemutatkozó Kárász Anna (EDF DÉMÁSZ-Szeged) teljesítményét, aki a tegnap megnyert 1000 méter egyes után 500 méteren sem talált legyőzőre, sőt ma a másik nagy tehetséggel, a felnőttek mezőnyébe már szintén belekóstoló Vad Ninettával együtt alkotott párosa is első helyen ért célba.

Vasárnap 8.30 órától kezdődik a program a 200 m-es előfutamokkal, akkor 12-től már a döntőket rendezik meg, az ob zárásaként kerül sor 15 órától az 5000 méteres finálékra. 

Eredmények, 500 méter, férfiak,
K1

1. Dombvári Bence (BHSE Domino) 1:42.370 p
2. Bozsik Gábor (Démász-Szeged) 1:42.920
3. Szalai Tamás (BHSE Domino) 1:44.550
K2
1. Pintér Márk, Kulifai Tamás (MTK) 1:34.720
2. Kugler Attila, Schenk Áron (MTK) 1:35.350
3. Vég Gábor, Tótka Sándor (Kőrös) 1:35.990
K4
1. Sík Márton, Bozsik, Császár Gergely, Boros Gergely (Démász-Szeged, Atomerőmű SE) 1:24.900
2. Kugler, Pauman Dániel, Tóth Dávid, Kulifai (MTK) 1:25.750
3. Kammerer Zoltán, Kadler Viktor, Hérics Dávid, Szomolányi Máté (Graboplast-Győr) 1:26.320
C1
1. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 1:58.540
2. Korisánszky Dávid (Csepel) 1:59.910
3. Kiss Tamás (Csepel) 2:00.420
C2
1. Kiss, Csabai Edvin (Csepel) 1:51.270
2. Korisánszky Péter, Korisánszky D. (Csepel) 1:52.200
3. Németh Szabolcs, Mike Róbert (MTK) 1:52.850
C4
1. Tóth Márton, Németh, Mike, Vasbányai Henrik (BKV, MTK) 1:40.680
2. Horváth Gergely, Györe Attila, Dóczé Ádám, Jakus Zoltán (Csepel) 1:42.090
3. Makai Tibor, Fürdök Gábor, Vajda Attila, Forgó Christopher (Démász-Szeged) 1:42.810

Nők,
K1

1. Kárász Anna (Démász-Szeged) 1:58.630
2. Farkasdi Ramóna (Graboplast-Győr) 2:00.000
3. Horváth Alexandra Enikő (Démász-Szeged) 2:00.670
K2
1. Vad Ninetta, Kárász (KSI, Démász-Szeged) 1:48.580
2. Szabó Petra, Szilvásy Nóra (Mezőgép, MTK) 1:50.080
3. Fazekas Krisztina, Farkasdi (Graboplast-Győr) 1:51.090
K4
1. Csay Renáta, Fazekas, Czéllai-Vörös Zsófia, Farkasdi (Graboplast-Győr) 1:40.110
2. Medveczky Erika, Tóth Dzsenifer, Sarudi Alíz, Szabó (MTK, Mezőgép) 1:41.380
3. Vad, Bara Alexandra, Horváth Noémi, Váczai Enikő (KSI) 1:42.690
C2 (két induló)
1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr) 2:17.370
2. Groholy Diana, Lakner Zita (KSI, UTE) 2:26.470
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci: győzelem nélkül az NB III-ban

A szombaton pályára lépő három Csongrád megyei NB III-as labdarúgócsapat összesen két pontot… Tovább olvasom