Délmagyar logó

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 16°C | 28°C Még több cikk.

Kajak-kenu válogató: három esély

A szegedi Maty-éren rendezett kajakos és kenus Európa-bajnoki válogatón az EDF Démász-Szegedi VE sportolói közül Janics Natasa három számban kerülhet az Eb-csapatba, de Fürdök Gábor is teljesítette a feltételeket, és Gyökös Lajos szintén reménykedhet, hogy ott lesz Trasonában.
Van olyan, amikor egy remek versenyző sem tud mindent megnyerni. Pedig a közvélemény mellett talán csak saját maga várja jobban, hogy ahol indul, ott első legyen. Mit várja: rettentően akarja. De ez sokszor kevés.

Az EDF Démász-Szegedi VE háromszoros olimpiai bajnoka, Janics Natasa a múlt pénteken, az első szegedi kajakos és kenus Európa-bajnoki válogató előfutamaiban úgy lapátolt, mint az álom. Remek időt ment, így nem csoda, ha optimista volt ő is, és vele kapcsolatban mindenki: ki nyerné az 500 méteres egyest, majd a párost is, ha nem ő, illetve duója Kovács Katalinnal?

Trasonába vágynak. Fürdök... Fotó: Karnok Csaba
Trasonába vágynak. Fürdök...
Fotó: Karnok Csaba

Aztán nem így történt. Egyesben sokáig vezetett, talán még egy hajó előnye is volt szűk kétszáz méterrel a cél előtt, ám visszaesett, egyre többen mentek el mellette, így odalett az elsősége, és végül a hajrában teljesen visszavéve a tempóból – talán gondolva a nap további három futamára – kilencedik helyen ért célba. Alig egy óra múlva aztán a kétszeres olimpiai első páros, Janics és Kovács is kikapott a világbajnok Kozák Danuta, Szabó Gabriella egységtől. Janics kétszáz méteren egyesben és Kováccsal párban nyert, azaz a nap végére javított a mérlegén, de vele kapcsolatban is igaz a fentebb fejtegetett tétel: nem lehet mindig nyerni.

A spanyolországi Európa-bajnokságon a szegedi válogatón győztes Kozák Danuta megy 500 méteren egyest, míg veresége dacára a Janics, Kovács páros „viszi el" ezen a távon a párost – ezt tegnap délután Storcz Botond szövetségi kapitány már kijelentette. Janics a két sprintszámsikerével így összesen három számban érdekelt az Eb-n. De hogy lesznek-e Janicsnak szegedi társai, azt még nem lehet biztosan tudni. Gyökös Lajosnak mutatkozik a legnagyobb esély, hiszen 1000 méteren egyesben Kucsera Gábor (Kőbánya) mögött második lett, így bekerülhet a négyesbe. A kenus Fürdök Gábor két harmadik helye (C1 1000 és 500 m-en) kiváló teljesítmény, főleg mert utána még 5000 méteren egyesben nyert, így ő is ott lehet Trasonában. Sík Márton két ezüstérme (K2 500 és 200 m-en) ugyancsak remek produkció, Horváth Gábor ezüstje (C1 200 m) is – de hogy mire lesz elég, azt a keddi csapathirdetés után tudhatjuk meg.

...és Gyökös reménykedve várhatja a holnapi kerethirdetést. Fotó: Karnok Csaba
...és Gyökös reménykedve várhatja a holnapi kerethirdetést.
Fotó: Karnok Csaba

Eredmények

Első felnőtt sík vízi, gyorsasági kajakos és kenus Európa-bajnoki válogató, Szeged, Maty-ér, az EDF Démász-Szegedi VE versenyzőinek eredményei. 1000 méter, férfiak, K1: 2. Gyökös Lajos, 6. Bozsik Gábor. K2: 3. Petrovics Máté, Holpert Ervin (utóbbi Honvéd). C1: 3. Fürdök Gábor, 7. Makai Tibor.

500 méter, férfiak, K1: 5. Bozsik G. K2: 2. Sík Márton, Boros Gergely (utóbbi Paks). C1: 3. Fürdök G., 4. Makai T. Nők, K1: 9. Janics Natasa, K2: 2. Kovács Katalin (Honvéd), Janics N.

200 méter, férfiak, K1: 6. Varga Norbert. K2: 2. Sík, Boros, 6. Tóth Róbert, Kovács László. C1: 2. Horváth Gábor. Nők, K1: 1. Janics N. K2: 1. Kovács K., Janics N.

5000 m, férfiak, K1: 17. Petrovics M., 24. Gyökös L., 26. Ruszkai Krisztián. C1: 1. Fürdök G., 10. Makai T., 19. Vajda Attila.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi kézilabda vb-selejtező: magyar-szlovén 28-25

Kijutott a magyar férfi kézilabda-válogatott a jövő évi világbajnokságra, miután a selejtező… Tovább olvasom