Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Kanyó: születésnapra vb-arany

Kanyó Dénes négy, Dudás Zita két számban indul a szombaton kezdődő szentpétervári búvárúszó-világbajnokságon. A Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub kiválóságai csütörtökön utaznak el a versenyre. Az esélyekről, a felkészülésről beszéltek a sportolók a kedd délelőtti sajtótájékoztatón a Virág cukrászda teraszán.
Kanyó Dénes éppen csak hazaért a tajvani világjátékokról, máris csomagolhat újra: Szentpéterváron áll rajtkőre tanítványával, a kétszeres junior Európa-bajnok Dudás Zitával.

- Ahogy a világjátékokon, itt is három-négy ember esélyes az első helyre. Remélem, Oroszországban nekem jön ki jobban a lépés – kezdte a beszélgetést Kanyó Dénes, aki Tajvanról egy bronzéremmel illetve egy negyedik és hatodik hellyel tért haza. A kiváló búvárúszó hozzátette, az egyik számában mindenféleképp aranyat vár magától, de a többiben is szeretne dobogóra állni. Ez tökéletes ajándék lenne számára, hiszen születésnapján áll rajthoz 200 méteren, így eggyel több oka lehet az ünneplésre. Tanítványa sikerében sem kételkedik, véleménye szerint Zita is a dobogó tetejére állhat.

- Kirobbanó formában vagyok, jó időket úsztam az edzéseken, így remélem nem kiabálom el, hajszálnyira vagyok attól, hogy Oroszországban felnőtt világbajnok legyek – mondta Dudás Zita. Az idén kemény felkészülésen van túl, az esélyesebb 200-as számában nyugodtan állhat rajtkőre.

Erőt adhat számára, hogy az egyik számát edzője startja előtt rendezik, így egymást bíztathatják a jó szereplésre.

Kanyó Dénes és Dudás Zita érmekkel akar hazatérni az oroszországi világbajnokságról. Fotó: Segesvári Csaba
Kanyó Dénes és Dudás Zita érmekkel akar hazatérni az oroszországi világbajnokságról.
Fotó: Segesvári Csaba

A doppinggal kapcsolatos kérdés sem maradhatott el. Kanyó Dénes így válaszolt: ez a sportág azon kevesek egyike, ahol a legkisebb a különbség a női illetve a férfi csúcsok között. Mosolyogva hozzátette, ez inkább Zita problémája, hiszen a kínai versenyzőkről fürdőruhában se lehet megállapítani, hogy fiúk-e vagy lányok.

Zita felkészülése nem volt zökkenőmentes, hiszen mint arról korábban beszámoltunk, a napokban ellopták a delfinlány egyik uszonyát.
- Az egyesület mindössze két ilyen versenyuszonnyal bír, így kérném azt, aki elvitte, hozza vissza, és én adok neki egy másikat, aláírva.

Azért aggódni nem kell, lesz miben úsznia Oroszországban.

- Klubtársam, Debreczeni Hajnalka uszonyát kaptam kölcsön a versenyre. Remélem szerencsét hoz, hiszen Hajni 2007-ben már világbajnok lett benne.

Kanyó Dénesre a csütörtöki utazás előtt még kemény edzések várnak, Zita már csak lélekben készül a hosszú útra. Az orosz ételekkel kapcsolatos korábbi rossz tapasztalatai miatt biztos, a Pick szalámi ott lesz a táskájában.

Olvasóink írták

  • 1. .suhym. 2009. augusztus 19. 18:03
    „Hajrá Dénes!:)))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játszottak, gyakoroltak

A kiskunhalasi kézilabdatornán a vásárhelyi női csapat két vereséget szenvedve utolsó lett, de a… Tovább olvasom