Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Kapós volt az A kategória

A Maty-éri céltoronyhoz legközelebbi lelátó jegyei már elfogytak, a B és C kategóriás helyekre viszont még lehet kapni belépőt az augusztusi kajak-kenu világbajnokságra. Ezen részeken óriáskivetítő segíti a drukkerek eseménykövetését és szurkolását.
Húsz nap van hátra a szegedi kajak-kenu világbajnokság kezdéséig. Augusztus 17-én dördül el az első rajtpisztolylövés, igencsak a hajrához közeledik tehát az eseményt megelőző időszak. És a szervezők első részsikeréről már beszámolhatunk: az A kategóriás lelátóra elfogytak a belépők! Azaz aki a közvetlenül a céltorony mellett megépített főlelátón, vagy a főlelátó előtti betonlépcsőn lévő székeken akarta nézni a vb-t, és még nem vett jegyet, az már nem is kap. Az építmény egyébként 1800 fő befogadására alkalmas, ennyi a létszáma annak a nézőseregnek, amely a célhoz legközelebb ülhet és szurkolhat majd.

Jegyárak

A kajak-kenu vb megnyitóját szerdán (augusztus 16.) 20 órától tartják a szegedi Dóm téren. Belépőket erre az eseményre a Kárász utcai Átrium üzletházban, a Fesztivál irodában lehet kapni 1000, 1500 és 2000 forintért. Érdemes sietni, hiszen mindössze kétezer belépő találhat gazdára. A látványos és színvonalas műsorban fellép az Experidance és Szulák Andrea. A csütörtöki (aug. 17.) elő- és pénteki (aug. 18.) középfutamaira ingyenes a belépés az olimpiai centrumba. A szombati (aug. 19.) jegyárak, A lelátó: 4300 (kedvezményes: 2150) Ft, B: 2400 (1200) Ft, C: 1500 (750) Ft. A vasárnapi (aug. 20.) jegyárak, A: 4900 (2450) Ft, B: 2900 (1450) Ft, C: 1900 (950) Ft. Bérlet, A: 7900 (3950), B: 4400 (2200), C: 2900 (1450) Ft.

Nem kell azért kétségbeesni, hiszen a 200 méteres startig tartó, az épített lelátó mellett, a vízparton elhelyezett B kategóriás mobillelátó még csak harmadrészben foglalt. Eddig ezen a részen mintegy kétezer jegyet értékesítettek országszerte az IBUSZ-irodákban. A C kategóriás részre pedig – amely állóhelyeket jelent, és a 220 méternél lévő kerítés után kezdődik – még bőven lehet jegyet kapni. És aki esetleg attól tart, hogy ezen a tájékon nem látja a verseny befutóját, az is megnyugodhat: a 70 méternél lévőn kívül még 220 méternél is lesz óriáskivetítő.

– Abszolút reális a helyzet, azaz alig három héttel a rajt előtt nagyjából ennyi jegyértékesítéssel számoltunk. Talán meglepetés, hogy az A kategóriás rész belépői már elfogytak – nyilatkozta Schmidt Gábor, a vb szervezőbizottságának elnöke.

Fontos tudniuk az eseményre érkezőknek, hogy a szurkolói parkoló és bejárat a Bajai úton, a repülőtér sarkában lesz, az esemény alatt pedig a 40C jelű buszjárat ingyenesen szállítja majd a Maty-éri olimpiai centrumba a drukkereket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszonharmadik helyezéssel debütált a felnőtt Eb-n Sallai

Tegnap délelőtt megkezdődött a magyarországi 28. vizes Európa-bajnokság. A hosszútávúszók… Tovább olvasom