Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Kapuk nyílhatnak ki előtte: a szegedi Kis Máté első profi övét szerezte meg

A Szeged BC ökölvívója, Kis Máté (24) 12. profi mérkőzése egyben az első címmeccse is volt a félnehézsúlyban, amelyet megnyert Salgótarjánban. A nyolcadik menetben elért technikai KO-s siker után most hosszabb pihenő jöhet, majd utána akár egy komolyabb (nemzetközi) meccs is.
Egy alkoholmentes pezsgő fogadta hétfőn reggel a munkahelyén a szegedi ökölvívót, Kis Mátét (24). Az üvegen az ő képe volt, amint győztesként a magasba emeli a kezét. A Szeged BC öklözője a Salgótarjánban rendezett, a Felix Promotion által szervezett gálán a félnehézsúlyban (79,4 kilogramm) szerezte meg a profi bajnoki övet – Kisnek ez volt az első címmeccse.

– Nagyon kedvesek voltak a kollégák, boldog voltam, hogy a meccs utáni első munkanapomon így megleptek – mondta Kis Máté, aki a civil életben rendőrként dolgozik. – A gála és a meccs alatt sem panaszkodhattam, hiszen az én táborom volt az egész este során talán a leghangosabb. Eljöttek Salgótarjánba rokonok, barátok, munka- és klubtársak is.
A szegedi Kis Máté első profi övét szerezte meg
Kereste a hibát. Kis Máté (jobból) meg is találta. Fotó: origo.hu

Kis ellenfele a 22. profi mérkőzésén bokszoló Baranyi Richárd, a súlycsoport címvédője volt.

– A 12 hetes felkészülés tudatosan, az ellenfélre koncentrálva zajlott – nyilatkozta a szegedi ökölvívó. – Gál László mellett Bóka Ferenc erőnléti edző és Merész Ferenc segítette a munkámat. Baranyi technikás, erős bokszoló, és bizony az első menetnek el kellett telnie, hogy megnyugodjak az első profi címmeccsemen. Nagy volt a tét, a bizonyítási vágy, de a továbbiakban már azt éreztem, én irányítom és uralom a mérkőzést. Az én akaratom érvényesült, a nyolcadik menetben pedig a tudatos, szűk jobbos felütések miatt megnyitottam a fedezékét, majd ballal eltaláltam a testét, a máj környékét. Az eredményhirdetés után eksztázisba kerültem, hatalmas élmény volt nyerni. A feldolgozása viszont még időt vesz igénybe, de ezzel a sikerrel megnyílhatnak nagyobb, a nemzetközi mezőnybe vezető kapuk is.

Kis Máténak a 12. profi meccsén két döntetlen mellett ez volt a 10. győzelme.

– Most hosszabb pihenő következik, aztán megbeszéljük a továbbiakat Rácz Félix promóterrel – jegyezte meg az öklöző. – A meccs után hazafelé a buszon ünnepeltünk, majd szűkebb körben is beszélgettünk, koccintottunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy Csongrád megyei klub 22-szer döntőzött a rövidpályás úszó ob-n

Négy Csongrád megyei klub 22-szer döntőzött a rövidpályás úszó ob-n
Csongrád megyét 4 egyesület képviselte az úszók rövidpályás országos bajnokságán, összesen huszonkét… Tovább olvasom