Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Kárász Anna bírja a bizonytalanságot

Egyelőre nem tudni, kap-e számot a duisburgi világbajnokságon az EDF DÉMÁSZ-Szeged kajakosa, Kárász Anna, ám a szolnoki edzőtáborban ugyanúgy dolgozik, mint a többi válogatott-kerettag.

Ahogy a sikert, úgy a kudarcot is gyorsan feldolgozza az EDF DÉMÁSZ-Szeged fiatal kajakosa, Kárász Anna. Bár azért a második világbajnoki válogató eredményein nem tudott hamar túllépni az Európa-bajnok versenyző.

– A második válogató után kicsit rossz állapotba kerültem mind mentálisan, mind fizikailag. Csalódtam, hogy nem jól sikerült a verseny, és csak hatodik lettem K1 500 méteren, de őszintén bevallom, ezt éreztem, mert nem voltam olyan jó formában, mint az Eb előtt. Viszont most már jól vagyok, és várom, hogy kiderüljön, lesz-e számom a világbajnokságon. Ha nem, akkor is dolgoznom kell tovább, mert jön az országos bajnokság egy héttel a vb után, és azon szeretnék eredményes lenni – nyilatkozta Kárász, aki Szolnokon edzőtáborozik a válogatott kerettel.

A kiválóság szavaiból is kiderült: egyelőre nem tudja, indulhat-e a duisburgi világbajnokságon. Erre kétszáz párosban maradt esélye.

Még vár: Kárász Anna egyelőre csak készül, és azt még nem tudja, indulhat-e a duisburgi világbajnokságon. Fotó: Schmidt Andrea
Még vár: Kárász Anna egyelőre csak készül, és azt még nem tudja, indulhat-e a duisburgi világbajnokságon.
Fotó: Schmidt Andrea

Welland és Cali

Az EDF DÉMÁSZ-Szeged kajakosai az amerikai kontinensen szerepelnek ma magyar idő szerint késő délutántól. A kanadai Wellandban ma kezdődik az ifjúsági és U23-as világbajnokság, amelynek első napján a női kajakosoknál Horváth Alexandra (U23) érdekelt K4 500 méteren. Pénteken következik a további három fiú: az ifjúsági Fekete Martin K4 1000 méteren, a szintén ifi Birkás Balázs K1 200 és K2 200 méteren (utóbbi számban az MTK-s Nádas Bencével párban), illetve az U23-as Császár Gergely K4 1000 méteren.
A kolumbiai Caliban a szegedi klubot Petrovics Máté képviseli, aki a maratoni szakágban, K1-ben ma kora délután előfutamozik, majd a remények szerint késő este döntőzik.

– A szövetségi kapitány, Storcz Botond jövő kedden jön haza Caliból, és talán a jövő hét végére eldől a sorsom. Annyit mondtak, hogy
eddzek ugyanúgy, mint a többiek. Milyen edzéseket végzünk? Alapozunk, hiszen még öt hét van hátra a világbajnokságig. A résztávok időintervallumai háromtól öt percig tartanak, azaz hosszú szakaszokat lapátolunk, így maratoninak tűnik a felkészülés. Igazi iramevezés, amit csinálunk, amelyben apróbb versenyek mindig kialakulnak. Ezért jó egyébként csapatban edzeni, mert ez visz előre – vélte Kárász.

Érdekes kérdés, vajon hogyan viseli a bizonytalanságot a kajakos.
– Jól vagyok már testileg és lelkileg is. Az edzőtábor öthetes, azaz a vb-ig itt, Szolnokon készül mindenki. Sajnálom, hogy nem mehettem az U23-as vb-re egy kézsérülés miatt, mert két olimpiai számban is esélyes voltam. Hogy mit várok az ott induló szegediektől? Kezdeném a világjátékokon részt vevő Petrovics Mátéval: bár nem ismerem a mezőnyt, de szerintem elérhető a dobogó. A kanadai korosztályos vb U23-as mezőnye nagyon erős, ezért gondolom, hogy a klubtársam, Horváth Alexandra érmes helyezése már elfogadható lenne. De hasonló produkciót várok a többi szegeditől is – mondta végül Kárász Anna.

Olvasóink írták

  • 1. Szurkoló 2013. augusztus 01. 22:43
    „Anna, legyen bármi, a jövő a tiéd és az idő neked dolgozik...
    Szívből drukkolok, hogy mehess.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szedeák: a csapatkapitány apa lett

Az elmúlt hét végén megszületett az egykori NB I-es kézilabdázó, Kiss-Laluska Eszter és a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapat kapitányának, Kiss Zsoltnak a gyermeke, aki a Marcell nevet kapta. Tovább olvasom