Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Karsai Ferenc szerint a teke megújulásra szorul

A Magyar Bowling- és Tekeszövetség teke alszövetsége a közgyűlésén új vezető testületet választott. Az egyik alelnök a GabonaTransz-Szeged klubvezetője, Karsai Ferenc lett.
– Új az elnökség, de vajon a sportág jövője is megújul?
– Egyrészt ráfér, másrészt nem lesz egyszerű. Egy nem működő rendszert kellene felszámolni és újjáépíteni. Hét-nyolc éven át konzerválódott a jelenlegi helyzet. Évről évre egyre kevesebb pénz jutott a szakmára, viszont a működés egyre többe került. Ez nemcsak a szövetség hibájaként róható fel, de tény: nem nőttek a bevételek, azaz nem sikerült komoly támogatókat a sportág mellé állítani. Nem jutott például pénz arra, hogy a válogatottak megfelelő körülmények, feltételek közepette készüljenek és versenyezzenek a ma már évente tartandó csapat vagy egyéni világbajnokságon.

– Egykor a szegedi származású Csányi Béla mosolygott a vb-aranyéremmel a sportnapilap első oldalán, manapság viszont csak eldugott híreket találni a tekéről. Mi ennek az oka?
– Be kell látni, a sportpolitika is fontos része annak, hogy az országos média figyelme ránk irányuljon. Ezen megfelelő tárgyalásokkal feltétlen szeretnénk változtatni. Olyan embereket és támogatókat kell keresni, akik sikeresen lobbizhatnak a tekéért. Nem vagyunk ezzel egyedül, hiszen más sportágak is ezért küzdenek.

Pénzért állampolgárságot. Fotó: DM/DV
Pénzért állampolgárságot.
Fotó: DM/DV

– Az eredményekre nem lehet panasz, akár válogatott, akár klubszinten nézzük őket. Ez akár jó tárgyalási alap is lehet?
– Így van. Most kell ezeket a sikereket meglovagolni. Jelenleg minden teher a klubokra hárul, a játékosok semmilyen elismerést, még egy oklevelet sem kaptak a szövetségtől a vb-érmekért. Pénzért már az állampolgárság is vehető, erre jó példa a szlovénok esete, akik közül többen is horváttá vagy macedónná lettek – komoly summákért. A szegedi csapatból is van olyan, akit megkörnyékeztek más országból... A világ hat legjobb klubja között két magyar van, és óriási a nyomás rajtuk, mert a külföldi együttesektől folyamatos a csábítás. De ahhoz, hogy ez így maradjon, szövetségi szinten kell lépni.

– Ezért is nagy szó, hogy a GabonaTransz-Szeged megint bejutott a BL négyes döntőjébe. Tényleg olyan nehéz volt az Eszéket felülmúlni, mint ahogy az eredmény mutatja?
– Mondjuk azt, hogy jobb gólkülönbséggel, az idegenben lőtt gólokkal jutottunk tovább egy kiváló csapat ellen. Úgy, hogy a visszavágón simán hoztuk a két csapatpontot még a beteg Kiss Norbert nélkül is. Ez az Eszék két éve 7:1-re vert minket... És hogy a négyes döntőn mi lesz? Bárki nyerhet, a tippem Zerbst–Szeged finálé, de ehhez még az elődöntőt meg kell nyerni. Mondjuk a Bamberg ellen.

Ózdon a GabonaTransz

A férfi teke szuperliga 12. fordulójában az éllovas GabonaTransz-Szeged (képünkön Kakuk) Ózdra látogat – a győzelem reményében. A találkozó ma 15 órakor (ifik: 14 óra) kezdődik, és a szegedi csapatból a továbbra is beteg Kiss Norbert játékára nem számíthatnak.

Olvasóink írták

  • 2. Gaben07 2009. február 22. 20:39
    „Miért baj neked, hogy a GabonaTransz pénzt ad erre A SPORTRA?”
  • 1. gyukolac 2009. február 21. 16:29
    „ezt a sportot vagy csinálja az ember vagy nagy ívben elkerüli. A TV nem adja vissza.
    És mi jó van abban, hogy kimegy 10 nyugdíjas, meg egy-két hozzátartozó és piknik szinten buliznak egyet a fűtött csarnokban. És van marha, mint a GabonaTransz (no az is egy "tisztességes" bagázs), aki erre pénzt ad.
    Karsai elvtárs meg ne siránkozzon, BMW-vel jár, luxuskörülmények között él...
    Tehát a lényeg, hogy munka nélkül hogyan lehet kényelmesen megélni, lenyúlni a nagy pénzeket...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vajda az év sportolója

Az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila, a Démász-Szeged VE versenyzője lett az év sportolója… Tovább olvasom