Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Kásás: Jónak tűnik

A Luxembourgban megejtett sorsoláson kiderült: a Szeged Beton férfi pólócsapata október 8–10. között Újvidéken a szerb Vojvodina, az orosz Kazany és az olasz Brescia ellen küzdhet az Euroliga főtáblájára jutásért.
Az már túl szép lett volna, ha a Szeged Beton az első selejtezőkör csoportrendezése után a másodikban is házigazda lehet. Bár a klub beadta pályázatát, de szinte borítékolható volt, a főtáblára (a leg jobb 16 csapat közé) kerülé s kiharcolásához ezúttal utazni kell.

Utazni, de a lehető legközelebbi várost, a szerbiai Újvidéket kell célba venni. De nemcsak anyagilag járt jól a Szegedtől mindössze 120 kilométerre található szerbiai várossal a Beton, az útjába sodort riválisok sem verhetetlenek. Ez a véleménye Kásás Zoltánnak, a Szeged mesteredzőjének is.

– Számunkra jónak tűnik a sorsolás, azt bizton állítom, sem a házigazda Vojvodina, sem az orosz Sintez Kazany, sem pedig az olasz Brescia nem erősebb a szegedi csoportból velünk együtt továbbjutó, bennünket legyőző Rijekánál – magyarázta a neves tréner. – Ebből a kvartettből tovább lehet lépni! Nem lesz könnyű, de vagyunk annyira erősek, hogy meg tudjuk oldani a feladatot.

A játékosok közül Kiss Csabát faggattuk az esélyekről.

– Amikor Varga Pepe csapatkapitány SMS-ben tudatta velem az ellenfelek névsorát, annyit írtam vissza: tűrhető – közölte a balkezes játékos. – Kerülhettünk volna nehezebb csoportba is, óriási lehetőség előtt állunk, illene élnünk vele.

A kvartettek, E csoport (helyszín: Barcelona): Barcelona (spanyol), Savona (olasz), Budva (montenegrói), Vuliagmeni (görög). F csoport (Újvidék): Vojvodina (szerb), Sintez Kazany (orosz), Brixia Leonessa Brescia (olasz), SZEGED BETON. G csoport (Berlin): Spandau 04 (német), Mladost Zagreb (horvát), Eger, Marseille (francia). H csoport (Rijeka): Primorje Rijeka (horvát), Primorac Kotor (montenegrói), Panioniosz (görög), CH Kosice (szlovák).

A csoportokból az első kettő jut az Euroliga főtáblájára, a harmadik és a negyedik a LEN-kupában folytatja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágity Dusán a forduló gólvadásza

A labdarúgó megyekettő Tisza–Maros csoportjában gólgazdag meccsen játszott 3–3-as döntetlent az Újszentiván és a Szőreg – utóbbi együttesben mesterhármast ért el a 21 éves Drágity Dusán. Tovább olvasom