Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Kásást külföldre is hívják, Szegeden is marasztalják

Szűk három héten belül eldől, hogy a következő évadban is Kásás Zoltán irányítja-e a bajnokságban negyedik helyen végzett Szeged Beton vízilabdacsapatának szakmai munkáját.
Csütörtök este befejeződött a Szeged Beton férfi vízilabdacsapatának az évad. A bronzcsata második mérkőzésén meglepően sima Honvéd-győzelem született, amit Kásás Zoltán edző meglehetősen nehezen viselt.
– Elismerem, a Domino jó teljesítményt nyújtott, de ez nem feltétlenül Szivósék érdeme, hanem a miénk... – magyarázta a higgadtságát sutba dobó szakember. – A réges-régen elcsépelt lózung jut eszembe, mely szerint minden csapat úgy és annyit játszik, amennyit enged neki a rivális.

Igaz, ami igaz, már a szombati, fővárosi találkozón is ezüsttálcán kínálták fel a Tisza-partiak a dominósoknak a győzelmet, de az semmi nem volt a mostanihoz képest.
– Sok időt nem tölthettem viszonylag nyugodtan, már a meccs elején kihagytunk két „üres kapus" helyzetet – elemzett a tréner. – Aztán arról is érdemes beszélni, hogy a mérkőzésen legalább három-négy olyan gólt kaptunk emberhátrányban, ami nagyobb odafigyeléssel, alázattal elkerülhető lett volna. Megvolt ugyan a blokk, de az statikus volt. A játékosoknak, nemcsak egyenes, hanem oldalirányban is figyelniük kellett volna. Pedig hányszor átrágtuk, megbeszéltük...! Másfél hónapja vettem át a gárdát, nem hiszem, hogy nekem sikerült ennyire elrontanom.

A meccs utáni egyik nyilatkozatában azt mondta, a vezetőségnek el kell gondolkodnia azon, kiket tartson meg.
– Nem is elsősorban a képességbeli hiányosságokra gondoltam, sokkal inkább egy-két játékos hozzáállása bosszantott. Az összes sportban, így a pólóban is bizony küzdeni kell. Aki erre nem képes, annak olyan csapatban, amely komoly célt tűz maga elé, nincs keresnivalója.
Információnk szerint a Szeged Beton vezetősége kifejezte abbéli szándékát, hogy a jövőt Kásás Zoltánnal képzeli el. Megkérdeztük az érintettől, vajon neki is ez a terve?

– Tény: Körtvélyessy Péter elnökkel már beszélgettünk az esetleges közös folytatásról, akkor abban maradtunk, miután hazajövök Barcelonából, a Euroliga négyes döntőjéről, adok végleges választ. Akadnak külföldi kérőim is, de szeptemberben már 62 éves leszek, csak akkor „légióskodnék" megint, ha anyagilag visszautasíthatatlan ajánlattal lepnének meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasárnap 17 órakor: Makó FC–Vecsés

A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 24. fordulójában holnap 17 órakor a negyedik helyen álló Makó… Tovább olvasom