Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Katzirz Dávid ujja rakoncátlankodik

Heti tíz edzéssel készül az új bajnoki évre a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Vladan Matics edző egy-egy foglalkozást legalább két és fél órásra tervez. Bár Katzirz Dávid kisujja még mindig nem jött rendbe, a csapat újonca egyetlen foglalkozást sem hagy ki.
Hétfőn, kedden, valamint csütörtökön és pénteken két-két, míg szerdán és szombaton egy foglalkozást tart Vladan Matics vezető- és Vladimir Bankovics erőnléti edző. Egyelőre mindenki bírja az erőltetett menetet.

– Úgynevezett vegyes edzéseket tartunk. Vladimir Bankovics közel másfél órás erőnléti tréninget tart. Majd átveszem a csapatot, és egyelőre technikai, taktikai foglalkozással készülünk a tornákra és természetesen a bajnoki rajtra. Így tehát a labda sem hiányzik az edzésekről – mondta Vladan Matics, aki azt is elárulta, ha ideje engedi, akkor a következő bajnokságban már nem a Dorozsmát, hanem a Makó KC-t erősíti az NB I/B-ben.

A mester azt is elmondta, hogy bár sok játékosnak van kisebb problémája, de ez az ilyen intenzív munkának szinte velejárója. A legproblémásabb Katzirz Dávid kisujjsérülése, de a balátlövő hallani sem akar arról, hogy ezzel a sérüléssel, amelyet még a vb-selejtezőre készült magyar válogatott edzésén szedett össze, egyetlen tréninget is kihagyjon.

Katzirz Dávidot (pirosban) nem zavarja a sérülése Fotó: Schmidt Andrea
Katzirz Dávidot (pirosban) nem zavarja a sérülése.
Fotó: Schmidt Andrea

– Ha éppen nem vagyok edzésen, akkor jegelem, és sínbe rakom. A foglalkozásokon pedig jól összeragasztom a gyűrűsujjammal – mondta a Pick Szeged szimpatikus újonca. – Elővigyázatosságom ellenére a szombati edzésen beleakadt az ujjam a társam mezébe, és most Thékesné Cinikinél vagyok, hogy szakértelmével meggyorsítsuk a gyógyulást. Nagyon bízom abban, hogy már a két hét múlva sorra kerülő érsekújvári tornán a múlté lesz a fájdalom.

Az elmúlt bajnokságot az Essen színeiben a Bundesligában játszó lövőtől megkérdeztük azt is, mennyiben különböznek a szegedi edzések a korábbi csapataihoz képest.

– Az talán nem újdonság, hogy az alapozás mindig is nagyon kemény munkával telik. Itt is nagy az iram, a termelés maximális. Abban azért különbözik az előző klubban végzettektől, hogy Bankovics, vagy ahogyan mi hívjuk, Ványa egyénre szabott penzumokat oszt ki. Így különböző hosszúságú futásokat, súlyzós gyakorlatokat jelöl ki.

Olvasóink írták

  • 4. sara83 2008. augusztus 04. 22:25
    „Hali _csucsu_! már sajna elindult az utálatoskodás, pedig még hol van a kezdés! nem értem én ezt! na sebaj mi tartsunk össze és ne vitázzunk! üdv”
  • 3. Pick Szeged fan 2008. július 31. 14:02
    „Dávid épülj fel az első bajnoki mecstől száz százalékot kell nyújtonod,hogy esélyünk legyen a nagy célok megvalósítására mert fantasztikusan jó játékos vagy és csak veled sikerülhet.”
  • 2. _csucsu_ 2008. július 31. 12:40
    „Minél előbb gyógyulást kívánok én is,nekem egy válogatott mérkőzésen lett szimpi a játéka,határozottan és keményen támad,és védekezik!
    Várom már a szept.10-i meccset,remélem játszani fog!
    HAJRÁ PICK SZEGED!!!!
    Ja,hali sara83!:)))”
  • 1. sara83 2008. július 30. 17:08
    „Vigyázz az ujjadra Dávid, de büszke vagyok rád hogy még sérülten is jársz edzésekre és semmit nem hagysz ki! Ezzel szerintem mindannyiunknak elnyerted a szimpátiáját!! Üdv a Pick Szegedben!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyolországba készül a Floratom

A Floratom Szeged AC férfi asztaliteniszcsapata gőzerővel készül az ETTU-kupa bemutatkozásra. Tovább olvasom